2018. augusztus 16., csütörtök

Alsó- vagy Felső-Ausztria?

Most egy olyan poszttal jövök, ahová egyéb tudnivalókat írok róla, amiket ha a meccses posztokba írnék, túl hosszú lenne. A keddi meccs előtt volt vele egy interjú, de előbb nézzük meg, hogy melyik tartományhoz sorolja magát, mert ő még azt sem tudja eldönteni. Nem véletlenül ez a poszt címe. 

Kérdezték tőle még tavaly, melyik tartománybelinek érzi magát, Salzburginak, esetleg Alsó- vagy Felső-Ausztriainak. Nem, hogy egy szavas választ adott volna, elkezdte körülírni, kimagyarázni, regényt mondani stb. 

"Fogalmam sincs. (nevet). Linzben születtem, de St. Valentinben, Alsó-Ausztriában nőttem fel. Ott is jártam iskolába. De őszintén szólva nem ismerem Alsó-Ausztriát, mert a Felső-Ausztriai bajnokságban szerepeltünk, mindig is oda tartoztunk. Jobban ismerem Felső-Ausztriát. Úgy érzem, félig Alsó- félig Felső-Ausztriai vagyok, salzburginak meg nem mondanám magam"

Erre már nem tudok mit mondani, de e mondat alapján Felső-Ausztriai, mégis összevissza beszél benne, elkezdi, félig ez, félig az. St. Valentin valóban Alsó-Ausztriához van besorolva, tehát hivatalosan, papíron az. Azonban minden másban Felső-Ausztria. Nem értem, miért nem csatolják már át, ennek a gyereknek is megoldódnának a problémái, be tudná már egy helyre sorolni magát, nem kéne kettőbe, mert őt még ez is összezavarja. Salzburginak meg nem meri magát vallani, mert meglincselnék. Igen, az osztrákoknak ez fontos, ezért is emelik ki állandóan, ki honnan jött, ha kell minden cikkben ötven milliószor. Nem csak nála, hanem mindenkinél.

Idén meg ezt mondta: "Nem vagyok Felső-Ausztriai" 
De nem mondta, hogy minek érzi magát, csak ennyit mondott. Ezzel ellent mondott az előző mondatának. Igazából az helyzet, hogy még ő maga se tudja, hová helyezze magát, de célszerűbb lenne Felső-Ausztriához sorolnia magát az elmondottak alapján. 

Megjelent egy interjú vasárnap. Kérdezik tőle, miért Xaver van a mezére írva. Ekkor felhozza a spanyol játékost, Xavit. Már innen érezhető, hogy a Barcelona a mániája, holott Arsenalosnak vallja magát. Na, hát ebben sem tudja, hogy most mi legyen, a Barcelonát lehet csak elnyomja, mert amúgy az jobban a mániája, meg most az a divat, inkább ahhoz pártol. Az ilyeneknek nincs határozott döntésük, hová tartozzanak, oda sorolják magukat, ami épp a divat. Ez befolyásolhatóságot jelent. Az előző téma alapján is meglátszik. Nem tudja, hová sorolni magát, mert St. Valentin földrajzilag Alsó-Ausztria és ez szerencsétlent nagyon összezavarja, hogy vajon ő inkább ahhoz tartozik-e. Látszik, mennyire befolyásolja ez. Mert amúgy St. Valentines hírek a Felső-Ausztriai oldalon jelenik meg. Biztos titokban tudat alatt azt kívánja, legyen átcsatolna, de még magának se vallja be, mert igazából teljesen össze van zavarodva. Egyébként St. Valentin ott fekszik a határnál, Linztől mindössze 30 km. És mivel nincs ott kórház, ezért Linzben született, de őt már ez is befolyásolja a döntésében. 

Témára vissza. Jön a nevével, hogy hálás a szüleinek, hogy ilyen ritka nevet adtak neki, bár régen idegesítette, de most már büszke rá. Szerinte ez egy védjegy.
Itt megjegyzi, hogy Ausztriában a Schlager vezetéknév gyakoribb, mint a Xaver keresztnév. Ezt korábban már mondtam nektek. Azonban az első fordulóban Schlager volt a mezére írva és a Linz kapusát is így hívják, és ez neki nem tetszik, hogy ennyi névrokona van, ezért is kérvényezte, hogy Xaver legyen a mezén. Eleinte nem akarták engedélyezni, de végül csak elérte. Végül is jól tette, végre valami értelmeset is tud, de egyben figyelmet is akart ezzel elérni, ha már a kutya se foglalkozik vele. 


A Laolán is megjelent a cikk, azonban ott csak a mezről írtak. És egyszer csak beírják, hogy Linzben született és ez volt a mondat, majd folytatták a mezzel. Most komolyon, ennek mi értelme? Teljesen nem illett oda ez a mondat, és azt sem értem, mit érezhetett az, aki ezt a cikket megírta. De úgy látszik, ez nagyon fontos. Linkelem is az interjút, ide kattintva megtaláljátok.

Kérdezik a játékáról, hogy azt milyennek tartja, és elkezdi, hogy ő csak egy egyszerű játékos. Na, most az ilyenekért jönnek azzal sokan, hogy milyen szerény, de ez nem abból fakad neki, hanem egy nagy önbizalomhiányból, meg egy adag pesszimizmusból. Egyszerűen nem tud saját magának se megfelelni, ezért szidja állandóan magát. Kiemeli a párbajokat, hogy abban van neki nagy szerepe, de erre pont nem kéne büszkének lennie, mert nála ez azt jelenti, hogy belerohan az ellenfélbe, lerántja, meg ilyeneket. És akkor elkezdi, hogy ez elképesztő, majd nevet egyet. 
Mit szívott, most komolyan? Mert teljesen olyan, mintha betépett volna, összevissza beszél és szerintem azt sem tudja, hogy mit mondjon. És ez még meg van szerkesztve normálisan, mert úgy összevissza nem rakhatják fel, de csodát már ebből nem lehet csinálni, így is úgy is szar lesz, csak egy kicsit lehet jobbá tenni. Ki tudja, miket hordott össze, azért megnézném az eredeti változatot.

Itt megint rákérdeznek a származására, de itt már szóba se jön Alsó-Ausztria. 
"Már lassan tíz éve játszol a Red Bull Salzburgban. Időnként jobban érzed Salzburgot a hazádnak Felső-Ausztria helyett?" - így szólt a kérdés, amire ez volt a válasz:
"Egyáltalán nem, én gyakran megyek haza a családhoz és a barátaimhoz a faluba. Bár, néha annyira jól kiismerem magam Salzburgban, mint otthon, de ennek ellenére mégsem nevezném magam igazi salzburginak, még akkor sem, hogy nagyon szeretek ott lenni. Általában két hetente megyek haza."

Gyerekek, a fejemet rázom. Mi a franc ez? Oké, azt már értékelem, hogy ebben legalább sikerült döntenie, hogy Salzburghoz nem úgy tartozni, hogy azt nevezi otthonának, még tíz év után sem, ami igazából csak kilenc. De ebben közrejátszhat az is, hogy az osztrákoknak ez nagyon fontos, és lehet a született salzburgiak meglincselnék, persze nem szó szerint, elég néha csak szóban. A másik ok az lehet, hogy nagyon kilóg onnan, nem csak a csapatból, hanem a salzburgi baráti társaságából is, na de erről lesz majd egy kép, majd később. Aztán ki tudja, így tették fel a kérdést, aztán lehet bekiabálta, hogy "Én félig Alsó-Ausztriai is vagyok, igazából nem tudom eldönteni, hogy Alsó- vagy Felső-Ausztriai vagyok-e, mert bár St. Valentin Alsó-Ausztriához tartozik, de a Felső-Ausztriai bajnokságban játszottunk mindig, meg hát Linzben születtem stb stb."
Csak ezt ugye kivághatták, mert ilyen cikk nem igazán jelenhet meg, hát ezt tudom elképzelni róla. Főleg, hogy ehhez hanganyag nem volt, úgy még könnyebb, és a videókat is szanaszéjjel vághatják.

/Linz/

"Hogyan telik a szabadidőd otthon a faluban?" - hangzik el a kérdés.
"Találkozom a barátaimmal és a nagymamámmal jókat eszünk - ez a legfontosabb (majd nevet egyet). Nehéz betartani az egészséges táplálkozást, amikor sült sertés van az asztalon."

Komolyan mondom, falnak megyek. Ez mi??? És még ez is át van kicsit alakítva, ki tudja, miket mondott még hozzá, mekkora baromságokat és hát azt már nem lehetett jóvá tenni, csak jobbá, elviselhetőbbé. Mi van a szüleivel és a testvérével? Őket miért nem említi? Ez is eléggé furcsa. Előbb mondta a családot, de ott nincs megnevezve, hogy kik tartoznak bele, lehet csak a nagymamát érti ide, vagy csak úgy mondta. Már eleve nem normális, ami történt, hogy 11 évesen elküldik egy másik városba, ami messzebb van tőlük, ráadásul többször előkerül az is, hogy ő eleinte nem akart menni, de az apja folyamatosan próbálta rábeszélni.
Nem tudom, mondtam-e már azt, hogy majdnem Bécsbe ment, de végül Salzburg lett belőle, bár szerintem, ha a fővárosba megy, akkor ez a poszt sem születne meg, ez a blog se létezne, mert azt sem tudnám, ki az és jobb is lenne. A cikk szerint, ha Bécsbe megy, akkor egy családnál kellett volna laknia, és a szülei inkább kollégiumba akarták küldeni, bár nem értem, az miért jobb. Szerintem jobb egy családnál lakni, de hát ők tudják. És akkor elkezdi erre, hogy mikor Salzburgba került, már az első perctől kezdve otthon érezte magát, soha sem volt honvágya. Igazi agyatlan hozzászólás, ezen még a hülye is átlát, hogy nem igaz. De próbálja úgy feltüntetni, hogy minden a legnagyobb rendben, Lauránál is ezt csinálta, amikor épp dobva volt, a lány két pasival pózolt egy buliban és ez a gyerek belájkolta és csak azt az egy képet. Erről írtam már. Azt akarta éreztetni, hogy neki nem fáj, lógjon csak más fiúkkal. Annyira átlátszó, hogy az hihetetlen. Ismerek olyat, akit 15 éves korában "elhagytak", persze ezt úgy értem, hogy kollégiumban kellett laknia, vagy a nagymamájánál volt, ha épp nem kollégiumban, mostanra már 30 is elmúlt és felhánytorgatja a mai napig a szüleinek, hogy 15 évesen elhagyták őt, elhanyagolták, még akkor is, ha hétvégente elment hozzájuk, vagy adtak neki pénzt. Egy nőről van szó, tudni, hogy a lányok hamarabb érnek, és ez a Linzer gyerek meg csak 11 volt. Ennyi, egy elhanyagolt gyerek igazából, és aztán ki tudja, mik történtek még, amiket nem írnak meg. 
És most is csak a zabálást tudja felhozni, állandóan ezzel jön. Múltkor az édességekkel, most meg a sült sertéssel. És nem is a az fontos, hogy a nagymamájával van, hanem, hogy jókat tud enni nála és ezt tartja a legfontosabbnak. Meg is látszik rajta, olyan, mint egy kis disznó. Úgy mérem, mint focistát, nem úgy, mint egy átlag civil embert. És ahhoz képest igen is dagi.


Itt is a süteményeket eszi, és még csak nem is sunyiban, mert ez a csapatnál történt, ott simán látják, meg hát fel is vették. És ezt nézzétek, de ezt már mutattam.


Ezt még tavasszal tette fel, igazi kalóriabomba, iszonyatosan el lehet tőle hízni. De erősen emberfüggő, ki mennyire hízik el tőle, de amúgy ő hajlamos rá eléggé és ennek ellenére zabál, a zabáláson jár az esze. És még csak nem is titokban, ha ezt is kiteszi, látja mindenki. Ez neki mindennél fontosabb, de komolyan. Vissza a nagymamás témára. Más ilyenkor, ha a zabálást említi esetleg, bocsi, náluk inkább evés az, csak Linzernél zabálás. Ők többnyire az anyuka főztjét hozzák fel, hogy annál nincs jobb. Tehát már az is fura, hogy a nagymamához jár enni. Mindegy, ez számomra kissé érthetetlen, de sejthető. 

"Hogy töltötted el a nyári szabadságodat?"

"A válogatott meccsek után három hét szabadságot kaptunk. Leginkább otthon voltam (Itt természetesen a falujára gondol). "Öt napig lazítottam Mallorcán Stefan Lainerrel és Konrad Laimerrel. Az első héten lazultam, majd utána felkészültem az új szezonra futó- illetve erőnléti edzésekkel"

Azt hittem, ez a mondata normális lesz, de a vége mindent elrontott. Az agyam eldobom. Most ez a szabadság nem arra van, hogy kipihenjék magukat és ez csak egy hetet ad magának a háromból, mert utána nem bír magával és elmegy külön edzeni. Most miért? Nem eleget edz enélkül is? Ezek a szabadságok pont erre lettek kitalálva, hogy hanyagolják egy kis időre az edzést. Oké, ha elmegy focizni, de ezek a futások minek kellenek? Most elképzeltem, hogy otthon a falujában fogja magát és kimegy kocogni a parkba (most meg én röhögök). Vagy lemegy a konditerembe. Mert biztosan ezt csinálta akkor. Míg a csapattársai lazultak, pihentek, szórakoztak, ez meg csak egy hetet engedett meg magának. Egyébként nem teljesen reális ez az első hét, mert inkább csak az utolsó héten ment el Mallorcára és ott is csak két nevet említ, Patrickot elfelejtette. Egyébként nem, de egy Salzburgos oldal nem fogja kiírni egy Austria Wien játékos nevét. Laimer se Salzburgos már, de ő a testvércsapatnál van, a Lipcsénél. Azt meg kiírhatják. És az előbb említett három személy barátnői is ott voltak és csak neki nem volt barátnője, mert Laura épp akkor dobta ki, de amúgy se szokott elmenni vele nyaralni, mert ő a barátnőivel megy inkább. Mindjárt erről is ejtek pár szót. Patrickék meg heccelték is emiatt, hogy ő épp egyedül volt, meg egyéb gáz videót töltöttek fel róla. Ezt visszanézhetitek a júniusi posztokban. 
Most nem tudom, hogy át lett-e írva, vagy ő mondta rosszul, de nem az első héten volt neki a lazulás, mert szerintem az Mallorcán volt neki, nem ott ment el futni, meg kondizni, hanem amíg otthon volt a falujában, ott csinálhatta ezeket, de mindegy is, mikor, lényeg, hogy csak egy hetet engedett meg magának, hogy pihenjen. Nem tudom mire jó ez, de ő tudja. Biztos azért, hogy még jobban megtudjon felelni, mert míg a többiek kissé tunyulva tértek vissza, ő már fel volt készülve. És ő erre büszke, ha már másra nem tud az lenni. Mondjuk lehetne, de magának generálja ezt a sok szart, ami történik vele a pályán, illetve az edzéseken, meg a csapattársakkal való viszonyát. Utána meg mehet a panaszkodás és szépen elhordhatja magát és egyben a csapatot is lehúzhatja. Nem csoda, hogy nem keresik a társaságát. 

/Balről: Stefan, Xaver, Konrad és Patrick/


Kérték, hogy írja le a benyomásait a válogatottban. Egy különleges helyzetbe került a csapathoz, pont, amikor edzőváltás történt, legalábbis ő tartja ezt különlegesnek. Mindenki segíti a másikat és nagyon boldog, hogy a legjobb osztrák játékosokkal játszhat együtt. Ez a szint nagyon magas, és az edzéseken sokat lehet tanulni. Magabiztosnak kell lenni és nem lehet félni sem - ezt tapasztalta Brazília ellen, amikor először volt kezdő. De ők is csak emberek, ezt is hozzátette.

Nos, ez egy kicsit normálisabbra sikerült és érezhető, hogy kicsit át lett ez írva, mert őt ismerve az ilyeneknél szokta magát szidni, meg csak a rosszakat mondani. Azonban semmi magabiztosság nem látszik rajta, pont az ellenkezője. Bizonytalanság, görcsösség, kapkodás jellemzi a játékát, akárhol van. De lehet mondani, mert tény, hogy ezek kellenek oda, ezt ő is tudja, azonban itt nem is mondja, hogy benne ezek megvoltak, de biztosan hozzátette, hogy ezt még gyakorolnia kell, csak ugye kivágták, mert ilyet nem rakhatnak fel. Meg, elkezdi, hogy ez a szint nagyon magas, hát igazából az osztrák válogatott nem valami versenyképes amúgy, sehová se jutnak ki ők sem. De biztosan magas szint, de igazából csak számára, meg is látszik. Na, de erősen országfüggő is, ki lehet válogatott és ki nem, mondjuk egy német válogatottban labdába se rúghatna. Egy ilyen fosba meg befért, de még oda is nehezen, mert csak csere. Egy Graz játékos vele együtt mutatkozott be, na és ő már kezdő, hát ennyit erről a gyerekről. 


Aztán szóba jön, hogy vajon Ausztria mikor juthat ki a világbajnokságra. 
"Ki tudja ezt? Az osztrák futballrendszer egyre jobb, ezt láthattuk a 2016-os Európa bajnokságon is."
Röhögnöm kell, komolyan. Na, amúgy ez ismerős? Ugyanaz a duma megy ott is, mint nálunk. De az osztrákoknál még gázabb ezzel jönni, mint nálunk, mert ők csoport utolsóként 1 ponttal kiestek, míg mi továbbjutottunk. De nagy érdemnek tartják, hogy egyáltalán kijutottak, de ők is annak köszönheti, hogy felemelték a létszámot, és mindenféle jöttment válogatott ki tudott így jutni. Na, a világbajnokság már más volt, se ők, se mi. Az osztrákoknál általában az van, hogy a barátságos meccsek többségét megnyerik, azonban a tétmeccseken sorban kikapnak és milyen nagy szám volt nekik, hogy megtudták verni a németeket, azt is barátságos meccsen, aztán a németek a VB-n szépen kiestek a csoportból. 

"Sok osztrák játékos játszik a top bajnokságokban" - Csak te nem. (Bocs, nem tudtam kihagyni). Hát igen, a többsége, akik a válogatott közelébe tudnak kerülni, mégis a topbajnokságok kisebb csapataiban játszanak, néhányan még ott is csak cserék.

Kérdezik, hogy mi a különleges a Red Bull Salzburg csapatában.
"A csapat nagyon ambiciózus, célorientált és szeret a fiatalokkal együtt dolgozni. Bajnokok akarunk lenni, majd az Európa Ligában szerepelni és remélhetőleg hamarosan a Bajnokok Ligájában is. Folyamatosan fejlődünk. A tavalyi év sikere a hosszú munka gyümölcse, a fiatalokkal és az akadémiával való együttműködés sokat segített.

A következő kérdés, hogy mi változott a csapatban tavaly nyárhoz képest, akkor elmondja, hogy mivel akkor sérült volt, így nem tudott felkészülni és edzeni. A csapat nagyjából ugyanaz maradt, így már össze vannak szokva, nem kell újra beilleszkedni, ismered a többiek szokásait, játékstílusát. Jól ismerik a terepet. 

Nos, ez a két kérdés normálisra sikeredett, időnként tényleg kicsit át kell írni, hogy ne tűnjön akkora nagy baromnak, de egy kicsit útba is kell igazítani interjú előtt szegénykét, hogy nagyjából miket mondjon. Ennek ellenére időnként sok hülyeség becsúszik, csoda, hogy pár ilyet kiraknak. A többi nem olyan nagy baromság már, elmondja, hogyan dolgoznak együtt a csapattal, az idősebb játékosoktól sokat lehet tanulni, és sokat segítenek neki eligazodni. A médiát is mondja, hogy abban is. Na, erről beszéltem, itt ezalatt az interjúkat kell érteni. Látják, milyen tapasztalatnak és mekkora marhaságokat tud mondani, ezért felkarolták ebben és segítenek, hogyan nyilatkozzon. Gondolom azt is elmondták neki, hogy ezek nem az őszinteségről szólnak, azt kell mondani, amit az újságírók hallani akarnak, mert el kell nekik adni a cikkeket. Hülyeségeket meg ne mondjon, mert azt átírják és kiveszik, és készüljön arra is, hogy kiforgatják az ember szavait, tehát ezzel tényleg vigyázni kell, mit mond az ember, mert könnyen megütheti magát. 

Az következő kérdés érdekes. A nemzetközi meccsek előtt feszültebb-e, mint a bajnokság meccsei előtt? 
Konkrétan nem válaszol, nem is értem, hogy miért, de azt mondja, hogy teljesen másfajta érzés, és olyan felemelő. Hát szerintem, ha megmerné mondani, igen lenne a válasza, de lehet magának sem meri bevallani, vagy lehet kissé át lett írva. 

"Az ifiben jelentős sikereket elkönyvelhettél magadnak. Mindezek ellenére, hogyan lehet alázatot tanulni, illetve azt, hogyan maradjon a földön?"

Ez a kérdés most komoly? Mi ez? Komolyan elhiszi, hogy ő a földön van? Végem van. Megint jön az idióta szövegével, amit már ötvenezerszer elmondott, hogy, ha jön egy hosszabb sérülés, bárki bármikor kikerülhet a csapatból, és más veszi át a helyét. Ez a mániája, komolyan. Ettől nagyon retteghet. Szerinte nem helyes, hogy valaki 20 évesen sokat pihenjen, aztán később döbbennek rá, hogy nem tartanak sehol. Oké, ezt már tudjuk, ezért se enged magának több szünetet, ő akkor is edz, amikor szünet lenne, de ennek sincs ám értelme, túlhajszolni magát. Amúgy meg baromira kifullad mindig a második félidőre, túl sokat vár el magától, amiket nem tud teljesíteni, emiatt ideges és frusztrált és ezért olyan, amilyen, ezért tűnik görénynek és szemétnek. De ezt nekem miért is kéne megértenem, nem várhatja el, hogy a szurkolók gondolatolvasók legyenek, még tőlem sem, aki nagyon sokat foglalkozik vele. Bár a személyemet nem ismeri, de a fanoldal tényét igen. És az elég erre. Elkezdi, hogy, ha valaki elszáll magától, az nem hoz eredményt, illetve bármikor történhetnek változások, új célokért kell küzdeni. Példának Cristiano Ronaldo a Juventusba való átigazolását hozta fel. 
Próbálják úgy beállítani, mekkora nagy alázatosság van benne. De valahogy el kell adni ezt a gyereket, ha ő már magát nem tudja, akkor megteszi más, a média meg az ehhez értő emberek. És az emberek be is nyelik, milyen alázatos játékos, és milyen realista. A nagy fenéket az. Nézzétek meg miket művel a pályán. Szerintetek alázatos az olyan, aki azt sem tudja, mi az a bocsánatkérés. Ha valaki miatta szorul ápolásra, minimum egy bocsánatkérés, és, ha valaki miatta marad lent, minimum, hogy felsegítse. Belőle ezek hiányoznak sajnos. Idegbeteg, ha sárgát kap, lekiabálja a bírót. De biztos ő a tökéletes, de a sok hülye meg elhiszi. 
Hogy realista-e? Hát nem. Sokan keverik a két fogalmat, a pesszimizmust és a realistát. És mivel a pesszimista mindig a legrosszabbra készül fel, sokan elhiszik, hogy a földön van, hogy milyen realista, nincs elszállva, tudja, ki ő és hol van és mennyit tud, nem képzel se többet, se kevesebbet magáról. A realista valóban ilyen, de ő nem ilyen. Ő valóban pesszimista, aki a legrosszabbra számít, és azzal védekeznek az ilyen emberek, hogy megkímélik magukat egy nagy csalódástól és, ha mégis sikerül, jobban örülnek, mint az optimista emberek, akiknek már szinte természetes. De ők meg nagyobbakat csalódnak, ami meg a pesszimistának természetesebb. 

Utolsó kérdés következik. Azt kérdezik, honnan tanulja ezt a tulajdonságát, hogy a földön tud maradni, meg, hogy milyen alázatos. 

"A mi falunkban megtanulod értékelni az egyszerű dolgokat is. Például, ha a barátaiddal beülsz valahová sörözni. Ezek boldoggá tesznek. Fontos, hogy értékeljük azt, amink van."

Most komolyan így gondolja? Mert elég távol áll tőle ez az előző nyilatkozataiból ítélve. Persze, mondja itt a jó dolgokat is, és hát saját magának mond ellent, mivel igazából egy merő panaszáradat a valóságban az egész ember. Egy cikk szerint az odavágón sokat panaszkodott a szar játékra, majd lenyilatkozza, milyen jól játszottak. Persze, ezért nem biztos, hogy őt kéne hibáztatni, mint már mondtam, ezeket simán átírják, hogy eladható legyen a cikk, illetve nekik is elmondják, hogy nem lehet mindig őszintének lenni, azt kell mondani, amit hallani akarnak. 
Bár ez a mondat sem áll messze a valóságtól, a falusi mivoltából. Kérem, jelezzen nekem egy olyan ember, aki falun nőtt fel, mert ez rám nem vonatkozik, de nagyjából tudom, milyenek. Valóban nagy a különbség a nagyvárosi, esetleg kisvárosi vagy falusi emberek között. De most nem akarom őt megbélyegezni őt semmivel, főleg nem olyanokkal, ami merő általánosítás. 
A falukban valóban népszerű a kocsmázás és az nekik a szórakozás fogalma, míg a nagyvárosi ember mást preferál. De pont ő jön az ivással meg a sörözéssel, mivel alig lehet rávenni még egy pohárra se, vagy csak tényleg egy vagy két pohárral iszik, miközben a többiek öntik magukban ilyen bulikon. Mert a videókból ez jön le. Valaki videózik, a többség énekel, bulizik, iszik, hangoskodik kicsit, ez a gyerek vagy csatlakozik hozzájuk, és sokkal visszafogottabban csinálja, mintha kényszer lenne neki, de ez nem jelenti azt, hogy ne érezné jól magát, csak lehet ő belül éli meg. Hogy ne lógjon ki, de aztán mégis kilóg, mert annyira már nem tudja megjátszani. A másik lehetőség meg az, hogy csak ott ül visszafogottan és nem csinál semmit. Mikor az előbbit választja, akkor általában hiányzik a pohár a kezéből. Egyszer meg gyümölcslé volt nála. Hát nevetnem kellett nagyon. 

Egyszer láttam sörösüveget a kezében, amikor a bajnokavatás volt. Akkor egy cikkben az szerepelt, hogy kötelező a buli, mindenkinek ott kell lennie. De akkor jobb állapotban is volt. 
Előtte, mikor ténylegesen bajnokokká váltak, akkor elkezdi, hogy ma este ő iszik sört, mert szerdán lesz a kupadöntő, holott még csak vasárnap volt. Akkor azt gondoltam, hogy úgysem bírja ki, ezt csak úgy mondja, de ha ott lesz már másképp történik majd. Most már tudom, hogy valóban komolyan gondolta és akkor is került fel videó, ahol véletlenül az egyikbe belelógott, és tudjátok mit ivott? Limonádét. Hát felröhögtem. Ezeket a videókat a csapattársai teszik fel, esetleg a haverjai. 

Az interjúnak vége, de a posztnak még nem. Múlt héten felkerült ez a kép.

Ez a valóságban Lainer társasága, és ők befogadták. Elmondom, ki kicsoda. A nyelvnyújtós srác Leni pasija, aki meg mellette van, az a fiús csaj. Leni mellett Nina ül, aki Leni nővére és Nina Lainer barátnője. Nina mellett Laura ül, őt már tudjátok ki, ő mellette Lainer, majd Linzer a legvégén. De mit vesztek észre ezen a képen? Mindenki nagy boldogan, nevetve a kamerába néz lájk jelet mutatva. Linzer a végén magára erőltet egy visszafogott mosolyt, az egyik keze a karfán van, a másik a térdén, még lájk jelet sem mutat, így ebben is eltér a többiektől. Bár Laura se nyitja nagyra a száját, de nála jelen van a lájk jel és vigyorog. Nem is értem ezt, de ebből a salzburgi társaságból nagyon kilóg ám, a Mallorcás videóból és képekből is ez volt érezhető. Ehhez a társasághoz tartozik még Partick és Konrad is, és az utóbbi barátnője is. Tágabb értelemben még megjelenhetnek más emberek is, különböző családtagok meg haverok. Örül, hogy tartozhat valahová, még, ha baromira kilóg is. De ez megéri? Hát neki igen, tegye, ha neki ez jó. 

Na meg az a kapcsolat, ami neki van Laurával, úgy nevetséges, ahogy van.


Laura tette ki és komolyan csak így meri őt felvállalni? Ez egyértelmű, hogy ő, ki más lenne, nézzétek a lábait. Sokakat megtévesztett, hogy milyen barna. De nem, csak a fényviszonyok miatt ilyen, annyira látszik. Meg úgy az egész beállása alapján is egyértelmű, hogy ő van a képen. 


Itt megvizsgálhatjátok a lábait. Kár, hogy nem ez a gatya van ott rajta, akkor már senkinek semmi kétsége nem lenne efelől, de nekem még így is egyértelmű a jelekből ítélve. 

Meg ki-be követi őt Laura, egyszer ki, egyszer be. Mikor Linzer visszatért instagramra, akkor pár napig kikövette őt és nyaralt valahol egyik barátnőjével, majd egyszer csak visszakövette. Linzer nem követi őt ki, még akkor sem, amikor ki volt dobva, csak azután, miután Laura pasikkal pózolt és azt belájkolta, majd kikövette. Pár napra rá visszakövették egymást. Ez úgy nevetséges, ahogy van, mint két gyerek, meg ez valami röhejes kapcsolat lehet, nem is igazi. Megjátszott sem lehet, hisz fel sem vállalják egymást, max a barátok előtt, de azok előtt simán megjátszhatják magukat. De ennek mi értelme? Nyaralni sosem mennek el együtt, Laura inkább a barátnőivel utazik, majd ott elver egy csomó pénzt bulikra meg minden szarra. És jókat pózol egy csapat lány a buliban. Tegnap éjjel is bulizott, és levideózta, hogy vízipipázik. Ja és most Mallorcán van egy másik barátnőjével, már akkor elmentek, míg a barátunk Macedóniában volt a csapattal. Az első bajnoki is hazai pályán volt, a legtöbb játékos barátnője kint volt a meccsen, mert feltették. Laura mit csinál közben? Valahol csatangol a barátnőivel és koktélozgatnak, mert azt tették fel, majd feltettek pózolós képeket. A nyaralásra a legtöbben a barátnőjükkel mennek el. Hát mondjuk ő pont akkor volt kidobva, de szerintem ha együtt lettek volna, se ment volna el akkor Laura vele Mallorcára. 
És akkor felvetődik a kérdés. Laura dolgozik? A válasz egyértelműen nem, mert egy dolgozó embernek hol lenne ideje ennyit utazni, mint amennyit most ő utazik? Ezt a gyereket is csak azért tartja maga mellett, hogy legyen miből finanszíroznia ezeket az utazásait, meg a sok baromságot, amiket csinál a barátnőivel. Ja és a szájplasztikáját is, mert szemmel láthatólag meg van csinálva a szája. Zsírleszívásra miért nem megy, hisz kövér és baromira szégyenli is. Egyik barátnője feltett egy videót, ahol Laura véletlenül belelógott, miközben a telefonját nyomkodja. Bikiniben volt, és látszik is. Meg is mutatom.


Itt le is bukott. Minden pózolós képén bő póló van rajta, illetve ruha, vagy szoknya, nehogy látszódjon a hájas hasa, meg a vastag combja. Csoda, hogy fel mert venni bikinit, főleg, hogy ilyen a barátnői többsége vékony, egyikük meg csont sovány, mint egy anorexiás. Ez egy egynapos kiruccanás volt a haverokkal, voltak ott fiúk, lányok. Linzer azonban nem lehetett ott, mert vagy meccsnap volt, esetleg idegenben játszottak, akkor már előző nap az adott városba mennek, esetleg edzésen lehetett épp. Nem tudom, már melyik volt, de kikövetkeztettem, hogy kizárt, hogy ott lett volna, meg ezek nem is Lainer ivadékok már, inkább már csak Laura ivadékok. De úgy emlékszem, épp ki volt követve akkor. De nem tudom már. Itt is mentek a piálások. És hát erre is kellett neki a pénz és a nulla perc munkaidejével biztos nem tudnak ezeken részt venni, ha nem tartana maga mellett egy focistát. Ezekből ez jön le, hogy csak a pénzt szereti benne, mert a többi barátnő közel sem csinálja ezeket, még, ha néha nincsenek is együtt, mással bulizik, vagy utazik, de sokan vannak együtt és fel is vállalják a szurkolók előtt is. De ezek? Mintha szégyellnék egymást, főleg Laura részéről érezhető ez. És egyszer nyilvános a profilja, egyszer privát. Mikor nyilvánossá állítja, minden jöttment beköveti, majd mikor privát, senkit se fogad el. De a jöttmentek többségét otthagyja, tehát azok már akkor is követik, amikor privát. A barátnői többsége meg több száz követővel rendelkezik, ők mindig nyilvánosak, vannak köztük celebek is. Nos, az ilyenek között kötelező a sok pénz, ami amúgy neki nem lenne, ha nem tartanak maga mellett ilyen pasikat. De ilyen testtel nincs könnyű dolga ezen a pályán, az ilyen pasik többsége is baromi felszínes, leginkább vékony, esetleg modell barátnőkkel mutatkoznak, és egy ilyen hájas nővel szóba se állnak, mert olyan sznobok, hogy szégyellnének együtt mutatkozni vele. Általánosítás lenne kijelenteni, hogy mind ilyen, mindig lehet találni ilyet is meg olyat is, csak az arány nem minden. Mivel itt nem sztárcsapatokról van szó, könnyebb a helyzet. Balfasz idiótát is mindig találni és ő megtalálta Linzer személyében, mert mikor milyen kedve van, ki-be követi, esetleg kidobja, majd visszaköveti. Szegény Linzerke meg olyan szerelmes, hogy már nem bírta ki, hogy ne írjon Laura képe alá pár szívecskét, amit aztán a lány be is lájkolt, de írni már nem írt rá semmit. Meg Laura egyik barátnője is belájkolta, meg én a fanoldalon, erre kaptam Laurától egy lájkot az egyik képemre. Illetve végig nézte az összes sztorit, amik akkor fent voltak. És most jelenleg privát a profilja. 

Ebből az érezhető, hogy Laura megkérte, hogy ne írjon semmit a képei alá, ha akar valamit, akkor majd privátban, azt úgysem látja senki. Szerencsétlen meg már nem bírta ki, oda kommentelte. 

Hogy miért dobja ki folyton akkor? Hát, mert Linzer elviselhetetlen amúgy, nem véletlenül kerülik a csapattársai is, meg lóg ki a Lainer ivadékos társaságból is. Idegbeteg, legalábbis a pályán az és mivel túl sokat vár el magától, és nem tudja hozni azt a szintet, frusztrált és ideges és ez kihat a hétköznapjaira is, nem csak a meccseire. És ezt Laura már nem tudja mindig eltűrni, inkább elmegy a barátnőivel, vagy kidobja őt, majd ha megnyugszik ő is, visszafogadja és ezáltal visszaköveti. Normál esetben már rég nem lenne vele együtt, de hát kell neki a pénz, jobb, mintha el kéne mennie dolgozni és akkor még csak nem is keresne annyit, hogy ezt a színvonalat fenntartsa, amit ő űz, és, hogy a barátnőit is maga mellett tudja tartani, mert lehet szóba se állnának vele, ha nem lenne pénze. Mert csak a felszínesség megy itt is, hogy jókat tudjanak pózolni és szórni a pénzt a baromságokra, hogy aztán feltehessék instára. 

Említést teszek a karkötőről, amiről volt már itt szó, pár észrevételem van is vele kapcsolatban. Erről a karkötőről van szó.


Edzésen is hordja, már sokszor láttuk rajta és egy L betű van belevésve, azaz Laura. Egyébként, az idő alatt, míg ki volt dobva, nem hordta, meg azokban az időszakokban sem, amikor Laura épp kikövette, de ennél még érdekesebb, hogy Laura mikor hordta és mikor nem. Mert neki is van, csak az övé rózsaszín, de teljesen ugyanilyen.


Ott van a bal kezén, az a rózsaszín. Nos, a most felrakott képein hordja, azonban július végén valamikor nem hordta, majd, mikor Linzer visszajött instára, akkor ugye kikövette, az akkor posztolt képeken nem volt rajta. Amíg Linzer ki volt nála dobva és tiltogatott mindenkit, akinél meglátta a képét, az idő alatt se hordta, azonban pár tavaszi képen látszik. Laura a bal kezén hordja, Linzer a jobbon. És Lauráéban egy X betű lehet benne, sosem látszik közelről, de ha esetleg véletlenül kirajzolódna egy képén, vagy csak elfelejtené magát, rögtön le is bukna. Ugyanis nem sok embernek kezdődik a neve X-el még ott sem. Se nőben, se férfiben. 
Elég gyerekes ez a karkötőzés, de úgy látszik, Ausztriában ez a divat, több mindenkinél láttam, például Patrickéknak is ilyen van. Mégis csak jobb, amit az olaszok csinálnak, ők a párjuk egész keresztnevét magukra tetoválják, esetleg csak a kezdőbetűt, mert olyan is volt. Az meg ugye örök életre szól, ha szakítanak, hát akkor se tudják eltüntetni, mehetnek megint a szalonba, mert át kell alakítani. Maradjon inkább a karkötő, még ha kissé gyerekes is. 

Akkor térjünk rá a lökdösős videóra.


Itt ugye ünneplés van, mindenki őrjöng, egymást lökdösi és ez a Linzer gyerek is ott van, szerencsétlenkedik egyet, odamegy, így persze, hogy őt is lökdösni kezdik, ekkor szépen behúzza magát, mint, akinek ez nem esik jól és meg is ijed. Majd utána valaki szépen megfogja a karját és arrébb húzza, mintha útban lenne. Az elején még próbál ugrándozni ő is, de a többiekhez képest elég visszafogottra sikerül, mintha erőltetni próbálná, de nem igazán jön neki, aztán abba is hagyja, megindul a tömeg felé, és akkor kezdik lökdösni. Nem is értem, ha neki ez nem jön, mit erőlteti? Biztos ő is örül, csak ő belül éli meg, nincs szüksége arra, hogy tomboljon, mégis erőlteti és odamegy. És akkor még be is húzza magát. 

Térjünk rá az instás dolgaira. Július 10-én megcsináltam róla a fanoldalt, szépen felépítettem, és nem volt semmi gond. A jelöléseket sosem szedte le, amiken a szurkolók jelölik. Később pár insta sztoriban megjelöltem, azokat mindig megnézte, sőt a legelején végig nézte az összeset. Aztán belájkolt három képet, rajtam kívül még egy cseh srác képét is belájkolta, aki vele pózolt és megjelölte rajta. Kitette ő is meg én is, hogy belájkolta, az elején azt is kitettem, hogy megnézte az insta sztorit. Ezen kívül mást nem nagyon csináltam, nem volt mindennap poszt, van, hogy egy hétig semmit nem raktam ki, általában meccsek után posztoltam, meg meccsnapokon volt insta sztori is, de nem jelöltem meg az összesben. Aztán augusztus 4-én minden előzmény nélkül törölte magát instagramról, de a facebook profilja az megmaradt, de ott amúgy se lájkolt, még telefonszám sincs hozzácsatolva és marha régi email cím van megadva rá, 5-sel végződik, tehát ez alapján 15 éves korában csinálhatta és visszalapozva az első kép valóban 2012-ben lett felrakva. Hehe, az enyém régebbi két évvel. Én 15 évesen még sehol nem voltam fent, 16 évesen csináltam a myvipet meg az iwiwet, bár az osztálytársaimnak volt korábban. Nem nagyon használhatja és szerintem Laura sem, mert mikor kidobta, onnan nem törölte. Egy hétig nem volt instán, majd augusztus 10-én visszajött és onnantól kezdve meg is változott. Előtte, főleg tavasszal szinte mindig ő volt az első lájkoló a csapatból, nyáron egyszer lájkolta őket, egyszer meg nem, még mielőtt törölte volna magát. Aztán mikor visszajött, egy nagy görény lett, mindenki képét lájkolta, a csapattársait meg tudatosan ignorálta. És pár napja elkezdte leszedegetni a jelöléseket a képekről, vagyis igazából az annyit jelent, hogy elrejtette a profiljáról, a jelölés megmarad ám, csak nála nem látszik. Pár képet kiválasztott és azokat leszedte, köztük voltak az enyémek is, meg pár rajongói kép. A cseh srácét is levette, amit amúgy belájkolt. Aztán kitettem még egy képet, fél óráig sem volt fent nála, levette azt is, iszonyat ideges lettem, hogy mi a fenéért lett ilyen idióta görény és most se fér a fejembe. Az insta sztorikban csak azért is megjelöltem, és egyiket se néztem, holott előtte amiken megjelöltem, mind megnéztem. A meccs utáni napon is feltettem képeket és megjelöltem rajta, és persze, hogy azt is leszedte. Ezért megjelöltem utólag három képen, amiket akkor tettem ki, amikor ő épp törölte magát. Abból levett egyet, kettőt fent hagyott. Nagyon ideges lettem ismét, bementem egy régebbi profilomba, amin az ő képei voltak, arra használtam csak, de már két hónapja nem igen posztolok rá. Most kitettem egy Linzes képet és persze, hogy azt is leveszi, sík ideg voltam egész végig tegnap, még egy tervet is kitaláltam ellene, ezt inkább nem írom le, ezt át kell gondolni, de nem lesz belőle köszönet ám senkinek, se neki, se nekem. Feltettem még egy Linzes képet, azt fent hagyta. Amúgy a meccs után megjelölték valami hülye képen, azokat fent hagyta, illetve ma is valaki, azt is fent hagyta. 
Egyébként már akkor, amikor törölte magát, megfordult a fejemben, hogy vajon miattam tette-e, a fanoldal miatt és egyre jobban kezd ez lenni a gyanúm, az én oldalam lehet az egyik ok, a másik ok talán a csapattársai. És ez a kettő így összejött neki, ezért törölte, de nem bírta sokáig, visszajött. Képzeljétek el, tegnap este visszamenőleg belájkolta pár csapattársa képét, amit reggel vagy előző nap este tettek ki. Egy csapattársa meg is jelölte a képen, azt is belájkolta és nem vette le. De nem mindenkinél. Most ez mire jó, hogy ezt csinálja és itt görénykedik összevissza? Kíváncsi vagyok meddig fogja csinálni, mert ez nagyon idegesítő. Na, majd megyek a profilra, mert kezdek megint beindulni, oda írom inkább a káromkodásokat. Egyik csapattársa, Wolf csinálja, hogy leveszi a jelöléseket, de ő nem ilyen gyakran csinálja, pár embernél be van állítva, hogy ne is jelenjenek meg, csak jóváhagyás után, ez még a jobbik eset, minthogy csak úgy találomra kivegyen pár képet, mert éppen görénykedni van kedve, és leginkább az enyémeket szedi ki, ez is szándékos. Na megyek inkább a profilra káromkodni, nem akarom elrontani a blogot, ahogy tavaly a Rosickysen.

Bocs, hogy ilyen baromi hosszú lett, köszönet annak, aki végigolvasta.

Most van két nyugodtabb napom, amikor nincs meccs, se média, ebből egy el is ment, a mai és már csak holnap lehetek nyugodt, most nem tervezek képet se kirakni, de amúgy csak azért is csinálni fogom és jelölgetni fogom, csaj, hogy idegesítsem őt. Igazából mindenkinek tetszik az oldalam a közvetlen környezetéből, csak neki nem. Sőt, Laura időnként megnézi a sztorikat, tegnap belájkolt egy képet. Pár ember vissza is követett, és lájkol, sztorikat néz. Tegnap ugye Linzer írt egy szívet Laura képe alá, azt belájkoltam én is, utána kaptam Laurától a lájkot és az összes sztorit végig nézte, még a mait is. Általában akkor szokta, amikor képet rak ki és én azt belájkolom és utána. Ez csak neki nem tetszik, de kapja be, engem nem ráz le és még csak nem is zaklatom, meg semmi hülyeséget nem írok neki. Más játékosokról is van fanoldal, hozzájuk képest elég visszafogott vagyok, a csapatról van vagy száz és egy csomóan minden szaron jelölgetik őket. Egyik gyerek arra megy, hogy nézzék meg az insta sztoriját, jelölgeti őket benne, és ha megnézték, kiteszi azt is. Az én fanoldalamat is betámadta pár hülye, baromságokat írnak és páran azt hiszik, én vagyok Linzer, valaki autógrammot kért tőlem, megírtam, hogy én csak egy fanoldal vagyok, akkor megértette. Pedig ott van a címében, hogy fan page, most már a nevet is átírtam pont az ilyenek miatt. Na, vajon akkor hányan írhatnak neki? És még én vagyok a hülye, a zaklató, a fanatikus, az idióta? A fanatikust elismerem, de a többit nem, mert az nem igaz. És ez a gyerek meg kapja be, görénykedjen ott, ahol akar, de rossz emberrel kezdett, bár a terven még ülök, nem lehet hirtelen felindulásból csinálni semmit. Persze, beazonosítani nem tud, a fanoldal létezésének ténye idegesíti, mindegy neki, hogy ki van mögötte, úgysem ismeri.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése