2018. augusztus 28., kedd

Ő rúgta a győztes gólt, de mégsem ő kapta a figyelmet

Sokszor elgondolkodok a dolgokon a mániával kapcsolatban, így a bloggal kapcsolatban is. Hogy van-e értelme neki. Mármint magának a blognak van értelme, de vajon annak van-e, hogy minden egyes meccsről írok egy posztot, amiben azt vázolom fel, miket művelt. És ezzel csak az olvasókat untatom, hogy minden egyes poszt arról szólt, hogyan cicáztatta ki magát, vagy hogyan ment neki az ellenfélnek, mert általában ezeket csinálja. Miért csinálnak mást, ha van egy játékstílusa. Az események változóak, de a stílusa mindig ugyanaz. Most sem volt másképp. 

Ritkán rúg gólt, de amikor megteszi, nagyon tudok neki örülni. Most is ezt tettem, de akkor abban a pillanatban nem gondoltam volna, hogy ez egy nagy csalódás lesz. És nem miatta, hanem az miatt, ami körülötte folyik, illetve az osztrákok miatt. Ja, ő is osztrák, de nyilván nem intézi úgy, hogy le legyenek tiltva a videók. De erről a nagy csalódásról a csapat oldala is tehet, fogalmam sincs, hogy azt ki kezeli, de elég szarul végzi a dolgát. Egy amatőr idióta. És már szivatás is van benne, de ezt nem akartam elhinni, de egyre több jel utal erre. Pár szót a meccsről, mert azért nem bírom ki, hogy ne írjam le, ha már írok egy posztot. Megpróbálom lerövidíteni. 


Már rögtön az első percben labdához ér, de milyen módon. Belerúgja az ellenfélbe, ezáltal megszerzi, ekkor azonnal ki is cicáztatja magát. Amikor kicicáztatja magát, akkor az a szándéka, hogy labdát szerezzen, de hát ez lesz belőle és nem tanul belőle, mert ugyanúgy folyton megcsinálja újból és újból. 


Nem egyszer volt olyan, hogy elcsúszott vagy eltaknyolt a semmitől. Erről beszéltem, szinte csak ugyanazok minden meccsen, minek akkor mindegyikre külön poszt? Ezen sem lepődik meg már senki, ahogy a kicicáztatáson sem. Inkább az a csoda, ha nem csinálja valamelyiket. Na, akkor meglepődünk. Mert ezek már mind természetesek nála. 

Az sem meglepő, hogy úgy próbál labdát szerezni, hogy fellöki az ellenfelet. Meg is szerezte és szerencséje is volt, mert a bíró nem fújta le. De nem tartott ez sokáig, mert ismét az ellenfélhez került, tehát nem tudja a labdát megtartani se. Ezen megint csak meglepődünk? Szerintem inkább az a meglepő, ha meg tudja tartani. 


Az összes párbajban alul maradt, különösen a fejpárbajban, amikor a levegőben van a labda és mindenki arra vár, hogy belefejelhessen. Ez van szögleteknél is. Be is ismerte még márciusban, hogy nem az erőssége a fejelés. Ott is csak a gyengeségeit emelte ki. Ehhez hozzátette, hogy csak 174 centi. Mondjuk ez igaz, egy ekkora focista ne akarjon fejpárbajokat nyerni. Egy régi mániám jut eszembe, Ranocchia, aki középhátvéd, de taktika része volt ő a szögleteknél, mivel 195 centi, igyekezzen befejelni. Sokszor sikerült is neki. Emiatt nagyon sokszor előre ment és góljai nagy része fejesből született. 



Ez gólöröm, de nem az övé. Azonban a második gólnál a gólpasszt ő adta. Persze, ezt mindenki elfelejti, de igazából nem is a gólpassz a lényeg. Prevljak rúgta az első két gólt, ami által vezetést szereztek, de az ellenfél mindig kiegyenlített, azonban a harmadik gólnál már nem tudott, és azt Linzer rúgta. Ez győztes gólt jelentett, de ez a kutyát nem érdekelte, mert Prevljak rúgta az ezredig Bundesliga gólt, vagy valami ilyesmit ünnepeltek általa. De amúgy ez komolyan fontosabb, mint egy győztes gól? Vagy nem lehetett volna úgy, hogy mindketten megkapják a figyelmet és nem csak az egyik? Nem, ezeknél nem. Ha nem Linzer rúgta volna, hanem valaki más, például Dabbur, aki nem csak a szurkolók körében népszerű, hanem csapaton belül is a játékosok körében és ide sorolhatjuk a személyzet tagjait is. És a nagyszájú klikkbe tartozik. Tehát az is számít itt, hogy KI rúgta. Mert az sem mindegy. 


Egyszer jól felrúgták, de mikor nem? Azonban előtte nem sántított miatta, azonnal felkelt. Most kicsit tovább tartott, de ahhoz képest, hogy egy ideig sántított, igen is hamar kelt fel. És még csak nem is fetrengett, de látszott rajta, milyen szenvedés neki felkelni. Azt hittem, hogy most itt vége, ráadásul a meccs legelején történt ez, hogy megsérül. De nem estem kétségbe, mert őszintén szólva, sokszor kényszer megnézni a meccset és nem azért, mert olyan unalmas, hanem görcsölni kell, hogy ne nyilatkozzon, legyenek róla képek, mert van, hogy nincsenek. Ha nyilatkozik, azt nem lehet megnézni, mert le van tiltva. Na, erről majd később. A sántítás után nehezen futott, de aztán elmúlt és szó sincs sérülésről. Mindent kibír ez a gyerek, a legnagyobb felrúgást is, csak kicsit tud megsérülni, ami egy meccs kihagyást jelent. De sokszor bekötött lábbal és kézzel játszott. 


Folyamatosan eladta, de ezt is minek leírni százszor? Tudja már mindenki, inkább azt kéne jelezni, amikor szinte minden labdája csapattárshoz megy, mert az a ritkább. Egy passztól is képes eltaknyolni, de minek írjam le még ezerszer, hogy szar az egyensúlyérzéke. Nem tudom, hogy mi az oka ennek, de én is szeretném tudni. 
Belerohant az ellenfélbe, de ez is teljesen természetes nála. 


Még egy vicceset érdemes megemlíteni, ami eddig még nem igazán fordult elő, persze, ő a szokásosat csinálta, de itt most az ellenfélnél is akadt egy hozzá hasonló ügyetlenkedő valaki. Linzer is és az ellenfél is eladta, így passzolgattak egymás között. 
Természetesen Linzer kezdte az eladást, akkor az ellenfélhez ment és akinek passzolt, az is eladta, ami visszakerült Linzerhez. Ez nagyon vicces volt. Persze, a többi is az, csak azok már megszokott dolgok. A labdát se tudja soha rendesen levenni. Májusban kétszer is elpattant tőle, amikor kint voltunk hazai meccsen és mindkét alkalommal a szurkolók felnevettek. Nem csodálom, én meg nyerítettem, mint egy idióta apámmal együtt. 
Volt, hogy meg tudta tartani, ami ritka, ekkor egyből elpasszolta és csoda módon csapattárshoz ment, de szokásos dolog is történt, eltaknyolt utána a semmitől. 

Mivel nagyon tartalékos volt a csapat, ő rúgta a szögleteket. A második félidőben szokásosan kifáradt, de most nem volt olyan durva, mint például a Mattersburg ellen, vagy május 13-án a Rapid ellen. A második félidőben egyre többször volt olyan, hogy alig ért labdába, ez a fáradtsága miatt szokott lenni. 

A kicicáztatást már nem is írom és azt se, hogy nekiment az ellenfélnek, mert ezek már általános dolgok nála. Egyik alkalommal nagyon csajosan állt be. Azt a szokásos beállását képzeljétek el, na az volt most is, csak most kitolta hozzá a csípőjét is. 

Egyébként még az is érdekes, hogy az ő góljáról meg gólöröméről nincs egy darab kép se sehol, míg Prevljak öröméről több kép is volt és csak róla is rengeteg, miközben örül a góljának. 

A meccs lefújása után, amint levette a hajpántot, olyan gyorsan nyalta is hátra a haját, mintha utálná, ha nincs hátranyalva. Azt csak úgy tűri el, ha rajta van a hajpánt. Ha leveszi, muszáj hátranyalni, mert csak úgy érzi jól magát. Elég érdekes szokások, hiszen úgy tesz, mintha ez lenne a legfontosabb és olyan sürgős lenne. Többször is láthattuk és a kedvencem az, amikor a hajpánt nyoma látszik a homlokán. 

A csapat insta sztorijába ez került fel. 


Mint egy rossz csöves, komolyan. A csuklóján ott a kis hajpántja, meg a szokásos csípőre tett kéz. Betettem egy focis csoportba, hogy kinek mi a véleménye. A legtöbb reakció ez volt: "Ki ez a csöves?"
Szerintem senki sem lepődik meg rajta, olyan, mint Louis, egyre jobban lepukkantabb és egyre inkább hasonlít egy csövesre. 

Ebből a képből már tudhattuk, hogy nyilatkozik, ekkor elfogott a düh, mert tudtam, hogy nem lesz videó, legalábbis számomra és a haverjaim számára nem és senki más számára, aki nem Ausztriában él. De majd kijellemzem ezeket az oldalakat is, mert annyira imádni valóak. Ez az oka, hogy most már azon izgulok, hogy ne játsszon. Ráadásul szombaton programom volt, eleve úgy beszéltük meg, hogy a meccsre hazajövünk, így négykor nekiállunk készülődni haza, de hozzátettem, ha nem játszik, maradhatunk, de számítson arra, hogy haza kell majd menni. Sajnos így történt, de így is pont elég volt az a program, de azért biztosan maradunk tovább, ha nincs ez a hülye meccs. 

Még leírom, mit mondott, aztán elkezdem jellemezni az oldalakat. Elkezdi, hogy igazából ő csak beadni akarta és csak véletlen pattant a kapuba. Az összefoglalóban is láthatjátok, hogy tényleg nagyon oldalról ment be, sőt még a kapuson is megpattant. 

Képzeljétek el, ez csak ma került fel, ráadásul az ő interjúját kivették belőle, holott eddig ilyet nem igen csináltak még. Mindig két ember nyilatkozik, és mindkettő benne szokott lenni, őt meg szándékosan kivágták belőle. Komolyan, én sem akartam elhinni, de egyre több erre a jel, hogy ez szándékos. Főleg, hogy ő rúgta a győztes gólt, mégis a másik kapja a figyelmet, Linzert meg szóra se méltatják, már ott is érezhető, hogy egy darab kép nincs a gólöröméről. Lehet, béna gól volt, de akkor is az eredmény, ami a fontos és az ő nevéhez írták a gólt. Akkor papíron ez lesz, már a kutya se fog évekkel később emlékezni, milyen gól volt.
Még valami, amikor a meccset lefújták, ölelkeznek és Linzer mintha szabadulni akarna minél előbb, mintha kényszer lenne neki. Egyébként két hete is valami hasonló történt, akkor egy faszi ölelte végig a játékosokat és Linzer szinte nem is viszonozta, el is ment onnan azonnal. Nem fura ez nektek? Na, mindegy, ez más téma megint. 

Kivágták, nehogy elvegye a figyelmet a másik játékostól, akinek a figyelmet szentelték és csak neki, nehogy véletlenül mindkettőnek jusson. És aki a győztes gólt rúgta, annak kell kapnia a többet. Ha mondjuk Dabbur rúgta volna az utolsó gólt, mindenki odalenne. A szurkolókon is meglátszik, hisz a többséget simán lehet manipulálni. Ha a másiknak szentelik a figyelmet, ők is azzal fognak foglalkozni és nem azzal, aki a háttérbe szorul, azzal a kutya se fog foglalkozni. Mindig van egy kisebbség, mert ha ez nem lenne, ez a blog sem létezne. 

Most úgy az életben gondolkodjatok el egy kicsit. Van egy társaság és van egy hangadó emberke meg egy szürke kisegér, aki csendes, meghúzódik a háttérben, a hangadó meg a középpontban van. Melyikkel fog az átlagember foglalkozni, kire fog figyelni? Persze, hogy a hangadóra, mert ő van a középpontban, ezáltal a csendes embert a kutya se veszi észre a háttérben. Ez az átlagemberre vonatkozik, az átlagember ilyen. Pont ilyen Linzer is, mindig a háttérben van, a szurkolók körében sem számít kedvencnek, bár nem vettem észre, hogy utálva lenne. Az ilyenekkel inkább nem foglalkoznak. Ha már utálnak valakit a szurkolók, az már tud valamit. Ilyen téren mindenképp az a legrosszabb, ha az ember ignorálva van, mert ez azt jelenti, hogy senki sem veszi észre és jelentéktelen. Linzeren már március 5-én láttam, hogy olyan semmilyen és jelentéktelen. Nagyon fura, ami körülötte folyik mostanában.
Végül úgy döntöttem, hogy az osztrák oldalaknak egy külön posztot szánok, mert lesz az is ilyen hosszú, bőven kifejtem róla a véleményem, mert az bizony meg van. 

A videó felkerült a Sky Sport Austria oldalra, ami a legnagyobb letiltós oldal, az összes videójuk le van tiltva és iszonyat szánalmasak. Erről a másik posztban majd. Tehát ez számunkra nem látható és mivel már a csapat oldala sem fogja feltenni, ami vele kapcsolatos, lemaradunk róla és így már sajnos nem teljes a mánia. De legalább egy képrészletet kapunk a videóból minden cikküknél. Hogy milyen kedvesek ezek az osztrákok, ugye?


Rettenetesen néz ki... és itt senki nem mondhatja, hogy nem néz ki negyvennek, mert igen is annyinak néz ki, vagy minimum harmincötnek. Ebben is Louisra hasonlít. A lepukkantságból ered nála is. 
Talán jobb is, hogy nem látjuk azt az ostoba ócska videót. És igen, ez miatt csúszott ennyit a poszt, egyszerűen olyan ideges voltam, hogy nem tudtam volna normálisan megírni, bár még ez is messze van attól, de már legalább valami és olvasható. Ez a blog eleve nem a visszafogottságról szól, legalábbis kívülről ez látszik, de én még így is visszafogom magam. Azért a Rosickys blogom sokkal rosszabb volt, közel sem volt annyira összeszedett, mint ez. Több volt a kép, mint a szöveg, holott fordítva kéne lennie, s ez megfelel ennek a követelménynek. Erről a gyerekről nincs is annyi kép ám, tehát nehezen lenne olyan, mint a Rosickys blog. Videói alig vannak, ami van, az baromi rövid, ezért közel sem lehetne annyi képet kivágni belőle, mint a Rosickys videókból. Ám amúgy megtenném, de átlagban max 4-5 kép, ami elkészül az ilyen videókból. Rosickyről volt vagy 15-20 kép, ha nem több. 

Volt youtube csatorna is, ami az összefoglalókat és a nyilatkozatokat töltötte fel az összes meccsről. Most már ez sincs, erről is a másik posztban írok. 

Emiatt megint megváltozott valami a mániában. Amit eddig élveztem, az most baromira idegesít. És, ami a legérdekesebb, hogy minden idegesít, meg mindenki szinte, aki körülötte van, meg a dolgok, amik körülötte történnek, kivéve ő. Ő nem idegesít és nem irritál valamiért, pedig baromira ocsmányul néz ki és le is van pukkanva. Nem értem az egészet. Miért van ez? Pedig ő is ebben az ocsmány környezetben van, amit iszonyatosan gyűlölök is úgy, hogy nem vagyok ott, nem ismerem a körülményeket, nem ismerem az embereket személyesen, akiket érint. 

Innentől kezdve semmilyen videót nem fogok keresni róla, úgy kell venni, hogy nincs és, hogy alig van róla egyáltalán valami, ami valamire való is lenne. Meg kell elégedni, hogy egyáltalán megtudtam oldani a meccsnézést, erről megint a másik posztban fogok írni, meg azzal, hogy találok még pár képet róla. Mégis milyen videót akarok meg több képet? Kicsit telhetetlen vagyok, ennyi jár és kész. De miért nem kaphatom meg azt itt, amit az előző mániáimnál megkaptam, valakinél még az utánpótlás utánpótlását is, annyira, hogy már ott tartottam, hogy nem mentem el az összes képet, olyan sok volt, a videókat is képtelenség volt az összeset. Elárasztott a mániás anyag. De az már sok volt, akkor az okozott irritációt. Az egyensúlyt kell megtalálni, az általában a többségnél meg is volt. Louisnál volt ez. Ami meg itt van, az meg elég kevés. 

Még valami, egyik youtube csatorna meccseket tölt fel, tavasszal szinte az összes forduló összes meccse felkerült, most meg nagyon ritkán, más csapatok meccseit is feltölti és milyen érdekes, hogy eddig két Salzburg meccs került fel. És pont az a kettő, amelyiken egy percet sem játszott. Ez biztos, hogy nem szándékos, de ez akkor is nagyon fura, mintha lenne valami a levegőben.

Mostanában a csapat Insta sztorijaiban sem szerepel, holott eddig elhalmoztalak titeket ilyen videókkal és még youtube csatornát is nyitottam erre. Sajnos már nincs mit feltölteni rá. 

Közben lezajlott az edzés is, ugyanis holnap BL selejtező visszavágó. Talán az orosz oldalon lesz stream, ahol a múltkor is néztük. Felkerült pár kép a csapat oldalára, de mindig ugyanazok az emberek. Ő songoskodott egyet háttal, és igen, ezzel kell megelégedni, mégis csak több a semminél és egészen biztos, hogy ott volt.


Jókor volt jó helyen, ennek köszönheti csak. Persze, biztos csináltak több képet, de kiválogatják, hogy melyek azok, amik a netre felkerülnek. 

A szeptemberi válogatott meccsekre megkapta a behívót a felnőtt keretbe. 6-án lesz az első meccs. Oldalt megtaláljátok az információkat majd róla, hamarosan kitöltöm rendesen. 

Ja, és gyerekek, mához egy hónapra lesz a szülinapja. Közeledünk már. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése