2018. november 13., kedd

Xavér ismét gólt rúgott

Most tombolni fogok, de nagyon, de, ha már más a mániám és be is mutattam már itt, akkor róla is ejtek szót. 
A Leipzig 3-0-ra nyert a Leverkusen ellen, azonban Marci, (vagy én már nem tudom, mit írjak rá, mert írhatnék rá Tehén Rigodont is, vagy Sabitzert) rettenetesen játszott. Egyfolytában eladta, alig akadt olyan labdája, ami csapattárshoz ment volna.


A szokásos ment itt is, miszerint a csapattársak nem igazán akarnak neki passzolni, csak, ha nagyon muszáj. Azonban, ha labdát kapott, vagy szerzett, elpasszolta azonnal. Különbség közte és a kis faszkalap között, hogy míg ő meg tudja tartani a labdát, a kis kretént közben azonnal leszerelik. 


Az összes gólörömnél odament a társaihoz ünnepelni. Egy gólpassza volt, tehát azért csinált végre valami jót is ezen a meccsen. Ő ugye a jobb oldalon játszik, Kampl meg a másikon és azt a hülye is észreveszi, hogy Kampl oldalán játszanak igazán, ott is indítják a támadásokat szinte kivétel nélkül, ha megtehetik. Marci meg csak akkor kap labdát, ha úgy helyezkedik és akkor se mindig. Volt, hogy kérte a labdát, de ezen a meccsen nem ez volt a jellemző, máskor jobban szokta és még ilyenkor se kapja meg, sőt, amikor kéri, szinte soha nem ő kapja. 


Bár nem írok minden meccsről, egy kis említést teszek a csütörtöki meccsről is, mert ott nagyon idegbeteg volt és ki is kaptak 2-1-re. Tehát láthattuk, milyen, amikor vesztésre állnak és nagyon hasonlóan viselkedett, mint a kis faszkalap. Direkt felrúgta az ellenfelet, ez is a kis nyomorék fasz csicskára jellemző. Kapott is egy sárgát. A Salzburg is ekkor játszott és a kis szarházi is kapott sárga lapot, nos, ő kapott a szeptemberi meccsen is, így kettő van már neki, ami azt jelenti, hogy a következő meccset ki kell hagynia. November 29-én lesz a Salzburg-Lipcse meccs, amit már nagyon várunk és főleg azért, mert egymás ellen játszanak. Erre a kis nyomorék elbassza ennek lehetőségét, mert ő így erről lemarad. Sabitzer is majdnem lemaradt róla, mert egy sárga lap után még volt képe pofázni a bírónak (mondom úgy viselkedett, mint Linzer). Megúszta a második sárgát, egyben a kiállítást és szeptemberben is megúszott egy sárga lapot, szintén pofázásért, holott ugyanezért más megkapta. Ezért szerencsére ő legalább ott lehet a Salzburg elleni meccsen, remélem játszani is fog. Ez is 7 órakor lesz, így előbb el kell jönnöm a suliból, hogy hazaérjek és ne kelljen még nagyobbat csalódni benne. Csütörtökön mindenért rángatózott már, még attól is, amikor eladta, vagy belerúgta az ellenfélbe és nagyon görcsös volt, iszonyatosan görcsösen akart nyerni. Majd kiegyenlítettek, ekkor hatalmas megkönnyebbülést és örömöt láttam rajta, de sajnos ez nem tartott sokáig, mert az ellenfél hamar berúgta a győztes góljukat.


Hasonlóan szaladgál, mint Linzer, de nem olyan elmebeteg módjára és ám már Linzer se nagyon csinálja. Ott is valami megváltozott, erről is teszek majd említést. Időnként kicicáztatja magát, de azt sem olyan idióta módjára, mint Linzer. Minden labdát igyekszik megszerezni. Igazából akartam még írni, de elfelejtettem, mindegy akkor.
Hétfőtől megkezdődnek a válogatottban az edzések, csütörtökön a bosnyákok ellen játszanak, jövő hét vasárnap az észak-írek ellen. 

Még valami, hogy ne csak a meccsről írjak, majd ez alapján is össze lehet hasonlítani a kreténnel. 
A barátnője, Katja pénteken este instagrammon bejelentette, hogy terhes, ezzel a képpel. 


A profil ide kattintva érhető el. Sabitzer profilját be se linkelem, mert nem használja, ennek is megvan a maga története, egyszer majd írok arról is, meg az egyéb ilyen dolgokról, mert elég sok mindent még nem írtam le róla, csak erről a kreténről, de róla már szinte mindent tudtok, amit lehet. 

Valaki írta, hogy élvezze a terhességet 9 hónapig, ekkor Katja írja neki, hogy már kevesebb, mint 6 hónap van hátra, tehát körülbelül április-május környékén fog megszületni és a teherbe esés július-augusztus környékén következett be, amikor még képben sem volt, még bőven Linzer volt a mániám. És mire megszületik, már Marci se lesz, lehet. 

Nem nagyon értek ezzel egyet, sőt, bevallom, hogy gyerekellenes vagyok, de itt nem csak az a baj, hanem, hogy csak egy éve vannak együtt, ráadásul Katjának már van egy 12 éves fia. Lucasnak hívják. Nem tudom, mondtam-e, hogy 33 éves, tehát 9 évvel idősebb Marcinál. Úgy gondolom, ez nagyon el lett kapkodva, de ő tudják. Azonban még mindig sokkal jobb, mint Linzer kurvázásai, tiszta fertő meg ocsmányság, amit csinál. Erről majd a tomboláskor írok.


Közben eszembe jutott, mit akartam az előbb írni. A különbség még az közöttük, hogy míg Marci egy-egy meccsen idegbeteg, meg rugdossa az ellenfelet, addig az a faszkalap szinte minden meccsen azt csinálja, bár idegbeteg ő se mindig, de ez a rugdosás állandó nála, egy meccsen akár többször is. Egy ritka szabálytalan, favágó játékos. Az ellenfélt, aki fetreng miatta, sosem segíti fel, hanem telibe szarja. Sőt a bíróval való veszekedés, meg a pofázás állandó nála, nincs olyan meccs, amin ne csinálná legalább egyszer. Sabitzer meg csak idegből csinálja, normál esetben nem és ő szinte mindig kap érte sárgát. A bírónak is szokott pofázni, de azt is csak akkor, amikor idegbeteg, például csütörtökön. Linzer a bajnokságban megússza a sárgát, de most olyan sokszor csinálta, hogy a bíró már nem bírta tovább, na mindjárt rátérek, majd a tombolásnál fogok róla írni. 
Marci sokszor a semmiért kap sárgát, ez volt múlt héten, meg előtte, amikor csak öt percre állt be. Visszamutatták, de egyszerűen semmit sem lehetett látni rajta, ami sárgát ért volna és a közvetítő se értette. Azonban nem hisztizett érte, mint az a geci. Emiatt már négy sárgája van a bajnokságban és az ötödik után jár a meccskihagyás, tehát, ha kap még egyet, az azutáni meccset ki kell hagynia. Akkor majd pihenünk és csak a kretént nézzük. 

Na, akkor jöjjön a tombolás. Felhergelem magam rajta, olyankor tudok a legjobbakat írni, mint nyáron a kamuprofilra facen. 

Na, akkor jöhet a tombolás, szét fogom magam káromkodni, mert kibaszottul gyűlölöm ezt a rohadék kis férget. Kezdem a meccsel. 


A szokásos gusztustalan alibi játékot játszották egész meccsen, bár csak a huszadik perc környékén csatlakoztam a másik miatt (mivel az fontosabb). El lehetett aludni, az ellenfél képtelen volt eljutni a kapuig, a nyomorékok is szinte, azonban, amikor sikerült nekik, akkor bele izomból az ellenfélbe, vagy odagurították a kapusnak, esetleg jól felé rúgták, vagy nagyon mellé. Undorító. Tavasszal nem nyomtak ilyen féreg játékot.
Majd a meccs utolsó perceiben nekilendültek, ahogy szoktak, folyamatosan helyzetbe kerültek és ez a rohadok fasz geci egyfolytában rárúgta, nem érdekelte az sem, hogy rohadt messze van. Látszott, hogy nagyon gólt akart rúgni. Egyébként a kurvázós Ibizás haverja az Austria Wien kapusa, Patrick. Róla már olvashattatok nyáron a blogon. Leginkább vele kurvázik mostanában. Majd a végén sikerült is berúgnia a gólt.


Undorító ocsmány módon ünnepeltette magát, hogy már a hányinger kerülgetett, és legszívesebben szétrúgtam volna a berendezést, olyan idegroncs voltam. Mostanában folyamatosan az vagyok miatta. Pont úgy, pont olyan nagyképűen, mint Rosicky 2017. szeptember 10-én. Róla tudni, hogy rendesen elszállt az agya Prágában a sok seggnyalás meg istenítés miatt, amit a csehek csináltak vele. Ő meg persze, hogy élvezte, mert ki nem élvezné ezt? Pont ezt csinálják ezzel a faszládával is az osztrákok, főleg a vezetőség, meg a média és ennek ellenére nem sok szurkolót érdekel, annyira jelentéktelen nyomorék geci. Egy undorító ocsmány faszkalap, jobb, ha le se írom, legszívesebben mit csinálnék vele. De lehet le fogom írni. 


Féreg módon tárta szét a karjait, pont mint Rosicky tavaly szeptemberben, miközben a társak a nyakába ugrottak, istenítették és imádták. Pont olyan volt, mint Rosickynél, vele is ugyanezt tették a társát. Kívülről nézve az az érzése támadhat az embernek mindkét esetben, hogy az Isten belőtte, majd az alattvalók (ez esetben a csapattársak) kinyalják a seggét és imádják, meghajolnak előtte (nem szó szerint, nyilván nem tettek ilyet, de simán ilyen érzésű volt a jelenet). Ettől nekem meg hányingerem van. És komolyan, teljesen más volt, mint nyáron, mert akkor körülbelül, ha két ember odament hozzá, most meg szinte az egész csapat a hátára ugrott. 


Ilyen módon ünnepeltette magát. Gyomorforgató volt. De tegyünk említést az ocsmány játékára is. Gusztustalanul játszott nagyon, a szokásosakat mostanában már nem csinálja, mint a kicicáztatás, meg a rohangálás, de azért a favágó módszereihez még hű maradt és még jobban is csinálja. Az ellenfelet egyfolytában felrúgta meg fellökte, sőt volt, hogy durván be is csúszott, de akkor szerencsére nem igazán találta el. Ennek ellenére csak a meccs legvégén kapott sárgát és akkor is ment a szokásos hiszti. Egyszerűen undorító, amit ez leművel minden héten. És persze a megbeszéltek szerint sose adnak neki sárgát, de ez már mindenen túl tett, így a bírónak már muszáj volt elővennie, de nevetséges, hogy csak a századik után. Mivel tudja, hogy megúsz mindent, simán megteszi, mert úgy érzi, megteheti. Ocsmány csúszó-mászó féreg. 


Mindenki imádta őt, az tény. Azonban alapból mégsem haverkodnak vele annyira. Nem értem az egészet, de egyet igen, méghozzá azt, hogy mindjárt telibe hányom a monitort az undortól. 

Elég a meccsből, térjünk rá a büdös rühes kurváira, akiket legszívesebben tüskés bottal vernék agyon véresre, a nyomorék faszfejjel együtt, aki minden éjjel megdugja őket. Egyszer szakadna le a berohadt fasza az undorító penészes pinájukba, akkor majd nézhetnek és kapnának el valami nemi betegséget. Ezeknek már jót nem lehet kívánni, annyira visszataszító és undorító, hogy az ilyenek simán megérdemlik. Egész nap az instagrammot nyomja és ott beköveti őket, többségük bikinis tangás csaj, egyetemisták és parti ribancok. Ez a faszkalap az ilyet szereti, ízléstelen barom. Ez nem élet, ez egy fertő. A ribanc Laura kidobta megint és most sokkal intenzívebben kurvázik, mint a legutóbbi ilyennél, ami nyáron volt. 

Válogatott meccsek alatt simán kimegy bulizni és persze, hogy eltűrik tőle, mert miért ne tenné meg, ha megteheti. Undorító, hányingerkeltő faszkalap, dögölne meg.

És persze a nagy pofáját meccs után se fogta be, állandóan pofázik a médiának is, hogy a középpontban legyen, holott még a nagy seggnyalás és felnyomás ellenére se nagyon kíváncsiak rá az emberek, olyan jelentéktelen kis szar.


A videó ide kattintva érhető el.


Nézzétek azt az undorító ocsmány fejét, nem véletlenül csak egy éjszakás kalandjai vannak a kis lotyóival, egyik sem marad mellette sokáig, így marad neki a kurvázás. Laura volt csak olyan elvetemült, hogy mellette maradt, de az a lány se normális és nehezen találni még egy olyan idiótát, mint ő. Egy darabig biztosan kurvázni fog még. De ez még nem elég neki, otthon bekapcsolja a pornót és kiveri minden szarra. És még, hogy Rosicky csinálta azt. 

Most válogatott meccsek következnek, azonban most csak Linzer van ott, mert az a rohadék Sabitzer kiiktatta magát. Ez megér egy külön posztot, úgyhogy azt leírom majd egy másik posztban.

A tombolás se úgy sikerült, ahogy elterveztem, nem voltam elég ideges.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése