2019. március 25., hétfő

Mindkétszer kikaptak az osztrákok

Ugye nekünk ez jó hír, mi ennek csak örülni tudunk, főleg, hogy a tegnapi meccset mi megnyertük a horvátok ellen. A szlovákok ellen idegenben kikaptunk, ekkor az osztrákok otthon játszottak a lengyelek ellen és kikaptak 1-0-ra, majd idegenben Izrael ellen, itt 4-2-re kaptak ki. 

Térjünk rá Linzerre. Nos, az őszi seggnyalás most nem folytatódott, ami nem véletlen. Igazából nem értem, ősszel hogy történhetett meg ez. Vagy még új volt nekik a gyerek és láttak benne valamit, ami aztán csak szertefoszlott? Vagy rájöttek, hogy mennyi hülyeséget összehordtak, ami nem igazán fedte a valóságot? Vagy tényleg érdekében állt valakinek ezt a hülye gyereket felnyomni és ráunt végül és nem utalta el a pénzt? Valljuk be, ősszel se csinált semmit, amiért isteníteni kellett volna. Egyszerűen nekiállt hisztizni októberben, majd innentől kezdve elkezdték nyomni felfelé, ami még novemberben is tartott. Ráadásul akkor még gólt is rúgott. 

Nézzük szép sorban. Múlt hét hétfőn kezdődtek meg az edzések, és volt pár fotózás is, ezekről videók és képek. 



A videó itt található


A második képen nézzétek meg, ki van a háttérben. Ekkor még úgy volt, hogy Linzerről volt több kép és videó, Sabitzer meg alig szerepelt bennük. Majd utána fordult a kocka. Összességében Sabitzer többet szerepelt, több minden volt róla és többet is játszott. És nem szidta senki, bár Linzert se, de nem is dicsérték egyiket se. 


Az edzésről csak ilyen jelentéktelen képek jelentek meg róla, nem is érdemes betenni, elég csak egy. A videók is ugyanilyenek voltak. Sabitzerről is valami hasonló volt, de róla jelentek meg jobb képek is. 



Majd jött a lengyelek elleni meccs, ahol Linzer pályára se lépett, inkább ilyen 35 éves Jankokat cseréltek be, mintsem őt. Ráadásul csak kettőt cserélt, az első is is a 80. perc után. 

A meccs után volt egy vacsora, mutatom róla a videót. 


Első látásra nem biztos, hogy meglátjátok rajta Linzert, pedig ott van. Stefanék azonban jobban látszanak és Linzer tőlük messzebb lévő asztalnál ül két pasas társaságában. Ők valószínűleg valami edzők lehettek és egyik játékos sem ül az asztalnál rajta kívül. Linzer még csak nem is beszélget velük, hanem a telefonját nyomkodja, mintha teljesen kívülálló lenne tőlük. Mondjuk, lehet így is volt. Érdekes, hogy Stefanék asztalához nem ülhetett le, mikor ő a haverja. 


Hátha így jobban észreveszitek. Egy rózsaszín inges középkorú pasas ül mellette, aki egy kicsit idősebb pasassal társalog. Az asztalnál ült egy nő is, de ő háttal volt, valószínűleg ő sem a húszas korosztályhoz tartozik már. Lehetséges, hogy az egyik pasas felesége. 


Itt Stefanék asztala látszik, de ott leghátul ott van Linzer. Amúgy, amikor Stefan a kis ivadékaival lóg, akkor Linzer szinte sosem tart velük. A válogatott meccsek alatt párszor szokott velük lógni, ősszel sem volt másképp. Szoktak felrakni insta sztorit, főleg a lányok és hát Linzer sosincs rajtuk. Linzer ősszel Lauráékkal lógott, akkor még képes volt kimenni bulizni is (bár sok bizonyíték nincs rá, de a gyűlölet elvakított akkor, azért írtam le). Most meg nem lehet tudni, de mindenképpen normálisabbnak tűnik Laura nélkül. És azóta kevesebbet is instázik. Bár az alvása továbbra se jött rendbe, arról valószínűleg nem Laura tehetett. Amúgy is, ha bulizik a haverokkal, akkor meg nem instázik és az őszi posztokban az van, hogy éjjel instázik, ezért ráfogtam, hogy biztosan bulizott. A haverok és csapattársak insta sztorijai alapján azt vettem észre, hogy nem igazán szokott telefonozni, ha velük van, a többiekkel ellentétben. Olyankor lájkolásai sem voltak instán, amint vége lett a bulinak vagy összejövetelnek, már kezdte is a lájkolásokat. A téli szünet alatt nem igazán lájkolgatott, amikor a haverokkal volt Thaiföldön, pedig a haverok raktak fel bőven képeket. Vagy sokkal később lájkolta őket, vagy nem is lájkolta. 

A Lainer ivadékok női tagjai ez idő alatt sokat buliztak együtt, insta sztorikat is felrakta és mindjárt el is mondom, mekkora görény faszszopók. Nina, Stefan barátnője nagyon sokáig el se fogadta a fanoldalakat, hogy kövessem rajtuk, majd január elején elfogadta mindkét oldalon, a Linzeresen és a Stefanoson is. Majd e hónap elején hirtelen eltűnt az összes insta sztorija mindkét oldalon, mikor le se telt még a 24 óra. Innentől kezdve egy insta sztoriját se láttam. Rögtön tudtam, hogy letiltotta. A Stefanos oldalt be is követte amúgy. De akkor ott miért tiltja le, ha már a Linzeresen letiltja? Idióta kis féreg, eddig se volt szimpi, most még jobban utálom. Van egy húga, Leni, ő nem tiltotta le sehol az insta sztorik nézését, és őt még a saját profilomon is követem, Nina azt meg el se fogadta. Stefannak van egy privát profilja, amiről a szurkolók nem tudnak, vagy csak nem fogadja el őket. De még a csapattársak többségét se, de ő meg bekövette őket. A profiljaim közül csak a Stefanosat fogadta el, de egy teljesen üres profilt látni, se kép meg semmi. Egy medence a profilkép. Követik Linzert és ő is visszakövette őket. Van egy kutyás profiljuk, az nyilvános. 

Nézzük Konradékat, az ő barátnője Ines, nekik normális, nyilvános profiljuk van. Ugye, ők már Lipcsében vannak, és ott nem divat a barátnők körében a privát profil, szinte mindegyiknek nyilvános. Ines nem tiltotta le az insta sztorikat. Van két nővére, na ők a leggörényebbek, már korábban elkezdték a görénykedést, mint Nina. Az egyik nővérét, ha az ember megpróbálja bekövetni, nem csak, hogy visszautasítja, de le is tiltja egyből. Ez már a legalja. A másik nővére a Linzeres profilt el se fogadja, nem utasítja vissza, és nem is tiltja le, csak egyszerűen semmibe nézi. Régebben követtem a Linzeresen is, néztem az insta sztorijait is, majd egyszer csak kivett a követői közül, és többé nem fogadott el. A Stefanoson elfogadta, de az insta sztorikat azonnal letiltotta. Ocsmány, csücsörítős és pucsítós képeket rak ki magáról. Hogy ne csak gyanítás legyen az insta sztori letiltás, már bizonyíték is van rá. Ines kitette magához az ő insta sztorijukat, tehát van mindkettőnek insta sztorija, de még a harmadiknak is, csak az letiltott egyből. A Linzeres és a Stefanos profilon Inesnél se jelenik meg, mivel letiltották ott, csak a sajátomon látom, ha olyat rak ki. Linzer csak Konradot és Inest követik, és ők is követik őt. Ines nővéreit nem követi és ők se őt, azonban a letiltós egyszer bekövette Linzert, de ő nem követte vissza, ezért a csaj kikövette. Ez komolyan, még Linzer görénykedéseinél is túl tesz, amit ezek csinálnak. Csak Ines és Leni, akik különbek. A fiúk meg nem igen raknak ki ilyet. Stefan egyáltalán nem, Konrad ritkán. 

Van még rajtuk kívül két női ivadék. Valami Laura (egy másik) és annak a húga/nővére. Azok is részt vettek a bulin. Na, az a Laura soha sehol nem fogadott el. Nyáron még a Linzeres profilt, de másnap ki is vett azonnal. Aztán a Stefanoson elfogadott és vissza is követett, ez idő alatt a Linzerest semmibe vette. Majd nem sokkal később kivette a Stefanost is, de továbbra is követett rajta. Letiltottam. Ő követi Linzert és ő is őt. A tesója nem, egyik irányba sem, viszont ő elfogadta mindkét fanoldalt, de a Linzeresen kikövettem, már csak a Stefanoson követem. Nem igazán látok nála insta sztorit, ritkán rak fel. 
Hagyjuk is ezeket a görény idiótákat, volt kiktől tanulnia Linzernek, de ő azért mégsem így művelte le, ahogyan ők. Még Laura se csinálta ezt, pedig neki is voltak dolgai, de ennyire ő se süllyedt le. Újabban nyilvános a profilja és már nem követi a Lainer ivadékokat, de Patrickékat még igen. Linzert már ezer éve nem. Nem tudom, mondtam-e már, de Laura többször bepróbálkozott Linzernél, de talált viszonzásra, így kikövette Linzert. Novemberben új pasija lett, azért dobta ki Linzert, majd a pasi kidobta, utána elkezdte a próbálkozásokat. Ócska nő, pont olyan, amilyeneket Linzer bekövet, de különben is azok Patrick kurvái eredetileg, de megosztja őket Linzerrel, akinek nem kell sokáig, mert ki is követi őket. Patrick továbbra is követi őket, és ők is Patrickot. Néhányan kikövetik Linzert, de nem mindegyik veszi észre, vagy csak leszarják. A legócskábbak azok általában bécsiek és egyértelműen Patrick használja őket (ő játszik ott). Egy fokkal jobbak a salzburgiak, de közülük is voltak nagyon ócskák, azokat sokáig nem is követte. Többségét Patrick is követte. Van a falujából is, azok is valamivel jobbak, de azokat Patrick nem követi. Ha bekövet ilyen picsákat, 99%-ukat Patrick is követi. Ezek jutnak csak neki, normális lány lehet szóba se áll vele, ha mégis, azon nyomban le is koptatja, tehát maradnak neki(k) az ócska ribancok. Patrick ugyanez, de ő folyamatosan használja őket (vagy csak nem követi ki őket, hátha még valamire még jók lesznek), Linzer meg megunja. Mostanra a legócskábbakat már kikövette, néhány normálisabbat meghagyott. Pár napja bekövetett egy újabbat, egy salzburgit, aki nem olyan rég Laurával bulizott. Őt a Lainer ivadékok is követik, illetve Patrick is (de hát ő az összes bekövetett kurvát követi). Ha rájön a kurvázás, akkor Patrickkal megy el, valószínűleg ő az ötletgazda, mivel ő osztja meg Linzerrel is (aztán még ki tudja kikkel). Linzernek meg olyan mindegy már, ha nem kap normális lányt, megteszik ezek is és, hát barátnőnek egyik sem kell, de gondolom ezek a lányok nem is keresnek komoly kapcsolatot, vagy ők se tudnak, olyan gagyik és ócskák, meg semmilyennek. Pont, mint Linzer, meg a Patrick haverja. 

Nagyon eltértem a témától, vissza a válogatott edzésekre és meccsekre.
A csütörtöki meccset Sabitzer végig játszotta, ekkor a lengyelek ellen játszottak otthon. Sajnos eléggé unatkoztam, ugyanis szart se csinált, vagyis inkább semmi vicceset. Annyira átlagos, hogy az nem igaz. Engem meg az baromira untat, nem is tudom, hogy tudtam ezt jónak tartani, meg jó mániának. Nem csoda, hogy csak három hónapig tartott.



Ez volt a meccs fénypontja és az egyetlen olyan dolog, ami mánia szinten jó lett volna. Felhúzott mez és hasvillantás és még képek is vannak róla.


Annak ellenére, hogy Linzer nulla percet játszott, róla is előkerült egy darab kép.


Dupla karikák vannak a szemei alatt, ez azt jelenti, hogy szarul aludt, ami tőle már nem meglepő. Ilyenkor szokott éjjel instázni. Egyébként a válogatottság alatt többet instázott, eleinte csak a kiválasztottak képeit lájkolta, később már szinte mindenki kapott tőle lájkot, akiket követ. Meglátszik, mennyire unatkozott és, hogy nem hajlandó barátkozni, barátságokat kötni és a többiekkel többet lógni. Csak Stefan és Konrad (ők voltak ott a haverok közül), ők meg ugye elvannak egymással, így szerencsétlen Linzer gyerek a háttérbe szorulhatott. Ugyanis, ha az ivadékok ott vannak, akkor Linzer nem megy velük. Konrad újabban jóban van Sabitzerrel, több videóban is látható volt, hogy beszélgetnek, sőt múlt héten el ment Sabitzer szülinapjára, arról a blogon láthattatok videókat.

 A csapat pénteken utazott Izraelbe, erről került fel egy rövidke videó is, ahol láthatjuk Sabitzert, illetve egy nagyon kis időre 


Linzer csak egyszer, 0:58-től látható, azonban nem akárhogyan. Halál álmosan, szokás szerint megint nem aludhatott rendesen. A csipákat törölgeti közben.


Ott a háttérben törölgeti a szemeit. Nem aludt rendesen éjjel és korán kellett kelni, mert utaztak Izraelben. A vacsora meg éjfélen túl is eltartott. Érdekes, hogy a többieknek nagy gondjuk ebből nem volt, vagy csak nem látszik, illetve biztos, hogy voltak olyanok, akiknek ez nem volt gond. Linzer nincs közöttük, az biztos, amúgy is rossz alvó. Egy észrevétel: amikor a pályán nem csinálja olyan intenzíven a baromságait, akkor egyértelműen fáradt és nem aludt rendesen, olyankor karikásak a szemei és még öregesebben néz ki. Vagy egy idő után fárad el és leáll a marhaságokkal. Ha, meg nem karikásak a szemei és jobban néz ki, akkor a szokásos hülyeségek is jobban mennek. Ezt már megfigyeltem, tehát az alvással függ ez össze. Azt már nem tudjuk, mitől vannak alvászavarai. 


Sabitzer a repülőtéren, róla sokkal több minden volt, még nyilatkozott is. 




Többet is szerepelt a videóban. 

Izraelben is megtartották az edzést, és most nem találom azt a videót, ahol Linzer folyamatosan lefelé néz, de lényeg, hogy volt olyan. Már meg se lepődünk, mert állandóan lent a feje, még a meccseken is. 

Vasárnap volt a meccs, ahol meglepő módon helyet kapott a kezdőben. Ám egyetlen jó megmozdulása nem volt abban az egy órában, amit a pályán töltött, azonban a szokásos hülyeségei nem maradhattak el (az minden, csak nem jó megmozdulás, de mi imádjuk). 


A csapatkép. Kis törpe, de az még nem minden, aki előtte áll, az szinte kitakarja szerencsétlen gyereket. Inkább az első sorba kellett volna állítani, ez így nem jó és még csak nyomibbnak tűnik. Felfelé néz, mert alig lát ki szegény. 


Egymás mellett álltak a himnusz közben, ez aztán a csúcs. Most Sabitzer is énekelte a himnuszt, előtte csak nagyon halványan, még csütörtökön is. 


Mi ez a fej, te jó ég? Tényleg olyan, mint egy halálfej és egyre durvábban tud ám kinézni. Egy szellemmel is vetekedhet. 
A meccset rohangálással kezdte, amiből kialakul a kicicáztatás. Ugye az az ellenfélen is múlik, ha csak Linzeren múlna, 90 percen keresztül folyamatos kicicáztatásban lenne része. Persze, nem maradt el az sem. Főleg az első félidőben hozta a formáját.


Folyamatosan eltaknyolt, általában a semmitől, amikor nem ért hozzá senki, egyszer meg fel is rúgták. Érdekes módon egy hülyesége elmaradt a meccsen, az, hogy ő rúgja fel folyton az ellenfelet, tehát nem került sárga lapos helyzetbe, pedig jó lett volna, ha kap. Mehetett volna a szokásos hiszti. Volt olyan, amikor kicicáztatás közben taknyolt el, akkor, amikor megfordult, mert a labdát elpasszolták a következő embernek az orra előtt és olyankor meg kell fordulnia. 


Ez szó szerint egy öreg néni, de nagyon durván szó szerint. Ha csak a feje látszana és nem tudnánk, ki ez, tényleg azt lehetne hinni, hogy egy nyolcvan éves néni. Ez mellett még nagyon halálfejes is. Ha már az eltaknyolás volt a téma, olyan is volt, hogy vezette a labdát és egyszer csak a földön találta magát, anélkül, hogy bárki hozzáért volna. Mivel az ellenfél kicsit messzebb volt, felállás után vissza tudta szerezni a labdát, nem került veszélybe. 


Ez olyan, mint egy szellem. Még mindig az eltaknyolásnál tartunk. Volt olyan is, hogy csak azért vették el tőle a labdát, mert eltaknyolt. Mondjuk tőle eltaknyolás nélkül se nehéz elvenni a labdát. Természetesen üresen is folyton elvették tőle, szegény gyerek, alig tudott megtartani egy labdát. Ha sikerült is neki, lepasszolta azonnal, mielőtt elveszti. Cselezés? Hát ez szóba se jöhet nála, még el se kezdi, már az ellenfélnél van a labda. És csak későn kap észbe, hogy hoppá, megint elvették. 


Megint lent a feje, de neki mikor nincs? Eleve így megy, szerintem még az utcán is, anélkül, hogy észrevenné, mert, ha észbe kap, akkor gyorsan felnéz, tehát ez teljesen ösztönből jön neki. Egyszer csak belesétált az ellenfélbe úgy, hogy se nála, se annál az ellenfélnél nem volt a labda. Épp sétálgatás volt, gondolom, megint a földet nézte, nem látta, hogy van ott valaki, és szépen belesétált. 


Az első osztrák gól ünneplése. Eleve ők szerezték meg a vezetést, aztán ez nem tartott sokáig. A szokásos görcsölés és remegés se maradhatott el. Annyira izgulósan csinálja, vagy nem is tudom, kapkod összevissza. Ezért van ez a sok marhaság, amire csak rátesz egyet az egyensúlyzavara (az meg az eltaknyolásokat idézi elő). 


A 60. percben le is cserélték, amin nem kell csodálkozni, egyszerűen kritikán aluli volt, amit csinált. Két cserét is végre hajtottak, az egyik, aki bejött, az Janko volt. Linzer már ment le, aztán Janko mutatta neki, hogy maradjon. Valaki más ment le és nem sokkal később megtörtént a másik csere is, itt már lement Linzer. Innentől kezdve unalmas lett a meccs, de mégsem, mert izgultam, hogy kapjanak ki az osztrákok, nehogy gólt rúgjanak, Izrael meg rúgjon. Végül 4-2 lett és Izraelnél játszott Dabbur is, és gólt rúgott is. Mindenki úgy imádkozott gólok után, ahogy ő szokott. 


Sabitzer egy fokkal jobban játszott, volt pár rárúgása, de szerencsére egyik se ment be. Nem úgy rúgta rá, ahogy Linzer szokta, hogy odagurítja az ellenfél kapusának, hanem erőteljesen és van is értelme, még, ha nem is megy be. Ha már itt tartunk, Linzernek volt pár ilyen labdája, hogy az ellenfél kapusánál kötött ki és természetesen gurulva. Meg odarúgta a semmibe, ahol egy osztrák se volt, de még ellenfél se, csak a kapus, aki simán megfogta. Nem is értettem, minek rúgta oda, talán azt várta, hogy valaki menjen oda, de hát nem értette meg őt senki. 


Sabitzer himnusz közben, azért Linzer még ráférhetett volna a képre. 

Ez most így sikerült, a seggnyalás elmaradt, de már az őszit se nagyon értettem, annak mi értelme volt. Annyi hülyeséget összehordani, te jó ég. Legalább kaptak egy kis észt. A szurkolók se nagyon vették szájukra, csak egy páran, talán ők Salzburgosok voltak. Majd a meccs után valaki elkezdi, hogy na most hol vannak azok, akik Linzert a kezdőbe várták. Hogy milyen szarul játszott, ezért most kussolnak. Valóban volt pár olyan komment, ami szerint Linzert a kezdőbe kellett volna rakni. 

Április 7-én megvan a jegyünk a Linz elleni meccsre, természetesen Linzben lesz, a szülővárosában. Egy éve készülök már oda elmenni és nagyobb arra az esély, hogy játszik, mint annak, hogy nem. Tavaly 8-án játszottak ott, egyedül ennél a meccsnél jött össze így, hogy a dátum is majdnem egyezik.

2 megjegyzés: