2020. május 4., hétfő

Futás után

Tegnap kirakott egy szelfit, de nem is ő, hanem az egyik ivadék, valamikor futás után már otthonról készült. Nem semmi kép következik. 


Még az öreg bácsi is jobban néz ki nála, és olyan, mintha kopasz lenne, pedig csak a szokásos lenyalt haja van, hátracopfozva. Aki kitette, az ivadék, neki a képe ott van a jobb felső sarokban. Ő azért sokkal jobban néz ki. Odaírta, hogy ez a gyerek, vagyis Xavér futás közben minden 5 km után felhívta. Egyszerűen nevetséges, hogy még futás közben is nyomja a kibaszott instát, hát semmit sem változott tavaly óta. Másokat se hagy, akik tényleg átakarták magukat adni a futásnak és nem a telefont nyomkodni. Ez a hülye meg folyamatosan hívta őket, biztos hamar kimerült és folyton meg kellett állnia, azért hívogatta folyton a többieket. Ők meg nem akartak bunkók lenni és beszélgettek vele. 
Tavaly már nyilatkozta, hogy a régi ivadékokkal minden pillanatát megosztja, hogy mikor mit csinál, de bezzeg új kapcsolatokra kevésbé nyitott, nekik nyilván nem küldi el, nem hívogatja őket folyton, mindössze annyi, hogy, ha edzésen vannak, azért szólnak egymáshoz, és ennyiből ki is merült. Erről majd még fogok írni részletesebben. Tudom, tavaly már írtam ezt, de most más szempontból nézve. 
Nézzétek, mik vannak a háttérben, a kibaszott idézetes poszterei, illetve azoknak az arca, akiktől származik az adott idézet és akik a kedvencei. Főleg, az a fekete kosárlabdás, tőle könyveket is vásárol és azokat rakta fel valamikor. Meg motivációs idézetes oldalakat követ. Jó, nem ezret, max egyet vagy kettőt, neki fontosak azok. De elárulom, hogy igazából ezek az idézetes szarságok sablon szarokból áll. Pont az ilyen kis sablon embereknek készül, mint, amilyen ő is. És sajnos belőlük van a legtöbb, különben már rég kihaltak volna az idézetes oldalak és igény se lenne rá. Erről is fogok majd írni, de nem most.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése