2018. július 30., hétfő

Miatta kapott az ellenfél 11-est.

A Salzburg első ellenfele a LASK Linz volt, de sajnos nem Linzben volt a meccs, hanem Salzburgban. Már a címben láthatjátok, hogy ma is hozta a szokásos formáját, sőt még röhejesebb volt, mint szokott. Ja, és ez a kedvenc ellenfele neki is. Itt is az volt, hogy az első félidőben rohangált, jól kifárasztotta magát, a második félidőre meg már teljesen ki volt, sétálgatott, kényszer volt neki a labda után szaladni. Ezt nem is tudom megérteni, hogy lehet egy focista ilyen fáradékony. Talán nem kéne összevissza rohangálni, de amikor nem csinálta azt, akkor mindig el volt fáradva, jobban, mint a többiek. 


Itt vonulnak be a játékosok, szerencsére ő is belelógott. A pályán egyébként két Schlager volt, a Linz kapusát is úgy hívják, csak neki a keresztneve Alexander, aki amúgy iszonyat béna volt, főleg az első félidőben. Ja, és amúgy nincs rokoni kapcsolat közöttük, mindössze névrokonok. Még egy vicces róluk, hogy míg Alexander Salzburgban született, addig Xavér Linzben, viszont előbbi Linzben, utóbbi pedig Salzburgban játszik, tehát igazából, ha így nézzük, helyet cseréltek. 

Már rögtön a meccs elején bosszút állt az április 8-i miatt. Akkor ugyanis Linzben az egyik linzi játékos csak úgy ok nélkül lökdösni kezdte Xavért összevissza. Most Salzburgban ő is hasonlóan lökdöste a linzi játékost, konkrétan úgy, hogy szaladt feléje a pálya szélén, majd lökött rajta egy jó nagyot teljesen alaptalanul. Hát, nem felejt, az tény, vagy utálják egymást. Ám, én is imádom ezt az ellenfelet, főleg az ilyenek miatt, na meg azért, mert a szülővárosa. Nekem meg mánia szinte ez nagyon bejön.


A meccs előtti bemelegítés, ő is ráfért a képre. Most valahogy kicsivel jobban néz ki, mint eddig, de nem bízom el magam, mert bármikor visszaeshet és még lepukkantabb lehet. Itt még cuki is.

A meccsről itt nézhetitek meg az összefoglalót. Érdemes, már rögtön az elején nagyon vicces.


0:27-től telibe találja az ellenfél, utána nézzétek meg, mert elé kerül a labda, belerúgja az ellenfélbe, de róla visszapattan hozzá és jól fejbe találja. 

3:40-től nézzétek még, akkor csinál az ellenfélnek egy tizenegyest, nagyon bután rúgta fel, de mit is várhatunk tőle. Sokszor viselkedik ostobán a pályán az ilyen döntései miatt. Jól ki is gáncsolja ráadásul és persze, hogy ő is eltaknyol, mivel gyenge az egyensúlya. 


Kicsit a 2012-es Antoninire emlékeztet, csak épp szőkében, de a haja pont ilyen volt neki is, plusz a hajpánt.

Amit az összefoglaló nem mutatott, azokat is érdemes megemlíteni. Például olyan is volt, hogy hirtelen azt sem tudta, hová rúgja, erre elrúgja oldalra, oda, ahová odatömörült az ellenfél, egyenesen beléjük.


Ilyen durva kép is készült róla, ez szó szerint úgy néz ki, mint egy halott öreg bácsi. És még Rosickyt neveztük annak, mikor ez sokkal jobban hasonlít rá. 


A góloknál most odament ünnepelni, mind a háromnál, azonban a harmadiknál egy kicsit később ért oda. 
Volt olyan is, amikor a közvetlen a kapu előtt odapasszolták neki, már csak be kellett volna gurítani, erre szó szerint rohant a labda a után és bele egyenesen az ellenfélbe. Természetesen eltaknyolt benne. 


Természetesen ekkor is sokszor passzolt az ellenfélnek, érdemes kiemelni azt, amikor egyszer csak simán odagurította neki. 


Aztán passzoltak neki és azonnal ráment két játékos is, adtak neki egy nagy kötényt és úgy vették el tőle. 
A védekezés se megy neki, rögtön a második félidő elején nagyon durván kicselezik, de nem lett belőle gól. 


Többször is volt olyan, hogy igazította a kis hajpántját.
Az ellenfél passzolt egymásnak, ez meg beleakart érni, de természetesen nem sikerült neki, és jól eltaknyolt. Mikor nem? Nála ez már természetes. 


Itt is tökre az Antoninire emlékeztet, amikor odaszalad ünnepelni a gólnál, pont ugyanígy csinálta ő is.


Volt olyan is, amikor az ellenfél ellőtte messzire, Linzer gyerek beleakart érni és úgy megszerezni. Na, találjátok ki mi lett ennek a vége. Természetesen egy nagy taknyolás. Nem tudom, minek próbálkozik ilyenekkel, mikor nagyon nem megy neki és állandóan billeg a szar egyensúlya miatt. Volt olyan, amikor egy passz miatt esett seggre. Elpasszolta a labdát, majd eltaknyolt, és persze, hogy nem ért hozzá senki.


Itt valahogy jobban néz ki már, annak ellenére, hogy a második félidőre iszonyatosan el volt fáradva, már minden mozdulat kínszenvedés volt neki, szinte csak sétálgatott, alig akart a labda után menni, míg az első félidőben széthajtotta magát. Mindig ezt csinálja, észrevehetné már magát, és persze, hogy nem cserélték le. 


Itt is cuki, jobban hasonlít már a régi énjére, de jobb, ha senki se bízza el magát. 
Az ellenfélnek bedobás volt, közben zavarta az ellenfelet, akinek szánták a labdát, ráment, hozzá tudott jutni, de már nagyon a pálya szélén, és egyszer csak kigurította a fenébe. 


Még pár jó kép a meccsről, viszont több már nem jut eszembe. Helyette írok az osztrákok szemétségéről, és nem tagadom. Én utálom az osztrákokat! Minek tagadjam? És lehet kérdezni, hogy akkor miért egy Linzer gyerek a mániám. Akkor én visszakérdezek, hogy én döntöm el, hogy ki legyen a mániám? Mert nagyon nem. 


Megszüntették a laolás streameket, most már csak összefoglalókat lehet rajta látni. Illetve a másodosztály meccseit, amit iszonyatosan nyomnak, csak nem tudom, miért. Ráadásul az ORF-től is elvették és egy fizetős tévére rakták át, és ám ők is háborognak, az osztrákok. Mert amúgy egymással is szeretnek szemétkedni, nem csak a Kelet-Európaiakkal, arabokkal meg ilyenekkel. Van ORF1-em, de sokat nem ér, mert nem lesznek rajta meccsek, csak kupa meccs, illetve válogatott, de azok meg nem sokszor vannak. És, ha meg épp azokon nem játszik, akkor még annyi értelme sincs. 


És ez még nem minden, a laolás összefoglalókat letiltották más országokban, így már azt sem lehet nézni. Ezért meg nem fogok osztrák netet beköttetni. Nevetségesek. Különben is rájuk lehet találni youtube-on, kell a halálnak a laolás szar, dugják fel maguknak. Na, bezzeg a másodosztályt, azt mindenhol lehet nézni. De arra meg ki kíváncsi? Dugják fel maguknak a másodosztályt is, mit kell azt ennyire sztárolni? Nevetségesek. Nem fogják attól még többen nézni, még az első osztályban is hézagosak stadionok, ott is csak a fővárosi stadionok képesek megtelni. 


Felvetődött az is, hogy ez azért kellett, mert nem jár elég ember meccsekre. De ez úgy nevetséges, ahogy van. Olcsóbb beköttetni a fizetős tévét, mint minden meccsen ott lenni. A bérlet is csak a hazai meccsekre szól és az sem olcsó. Na, meg elmenni idegenbeli meccsekre, arra még jegyet venni, és ha messze van, még szállást is kell fizetniük, és minden esetben az útiköltséget. Ne akarják ezt elhitetni. Szánalmasak nagyon. 


Kár, hogy nem őt kapták le akkor, amikor felhajtja a mezt, de bizonyára azt is át fogjuk élni, mert egyre gyakrabban hajtja fel vagy csúszik fel a meze. 
Van a fizetős tévé honlapja, na ott az összes videójuk errort ír ki. Úgy szánalmasak, ahogy vannak. Ahelyett, hogy örülnének, hogy más országokból is nézik a bajnokságukat, mert sokan néznék amúgy, főleg a Salzburgot, helyette inkább lekorlátozzák az egészet, még saját maguk előtt is. Röhej, komolyan. Aztán a forumokon megy a pampogás. Na, de az osztráktól mit vár az ember, aztán lehet hisztizni. Basszanak csak ki egymással, más témában is ezt csinálják amúgy, de a magyarokra, törökökre stb jobban rá vannak azért szállva. Ez már egy másik téma. 


De rajtam nem fogtak ki. Ahol Rosicky meccseit néztem, ott is fent van illegálisan, de nem ezt a megoldást választottam, mert az megy vagy nem, bizonytalan. De cseh bajnokságra tényleg bárhol lehetett találni streamet, most is így van. Beten nézem a meccseket, igaz, hogy kicsiben jelenik meg, de fel lehet nagyítani, de akkor se lesz a legjobb, de legalább látjuk, és csak egyszer kellett feltölteni, nem kell havonta fizetni. A minimum összeggel is működik, 1500 Ft. A minősége még így is jobb, mint a sok streamnek, amiket csak úgy talál az ember ingyen, reklámokkal, bár nem sokkal, de legalább nincs vírus veszély, felugró ablakok, meg ilyenek. 


Még annyi az osztrákokról, hogy az előző szezonban már túl jó volt, mert a laola-s stream teljesen legális volt, és vírusmentes. Mindössze annyi reklám volt rajta, hogy az elején kellett várni egy percet. A minősége is jó volt, bár nem volt olyan nagy a képernyő és közvetítés sem volt rajta, de az amúgy is csak másodlagos egy foci meccsen. És lehetett mindenhol nézni. Nekem még jobb volt, mert van ORF1-et és, ha nem is mindig, de azért néha ott is tudtam nézni. Tavaly Rosickynél a csehek nem csináltak egy stream oldalt, cseh csatornám sem volt, maradtak a gagyi ingyenes streamek, de a semminél jobb volt, és akkor meg is voltam vele elégedve. Erre az osztrákok mostanra mindent elvettek, belenéztem a régi oldalon lévő streambe és nagyon gagyinak tartottam, holott tavaly semmi bajom nem volt vele. Ez van, ha elkényesztetik az embert, majd hirtelen mindent elvesznek és vissza a régi megoldásokhoz. Egy nagy szemétség az egész és nem csak ezért. 


De ez egy büntetés, majd egy másik posztban kielemzem ezt is. Lényeg, hogy az osztrákokról már tíz éve meg van a véleményem. És, ha még mániában jön egy, akkor meg elkezdem iszonyatosan utálni őket. Tíz éve másért, most meg leginkább ezért, amit most művelnek. 

Pár szót Lauráról. Más játékosok barátnői ott volt a Salzburg szezonnyitó meccsén, ami ráadásul hazai is volt, addig Laura lógott valahol a barátnőivel a meccs alatt, mindenféle kajákat feltett közben. 
Ja és most nem Xaver volt a mezére írva, hanem Schlager, ahogy eddig is. Ezek szerint mégsem engedélyezték neki, legfeljebb csak a kupában.
A következő meccs szombaton lesz a Mattersburg ellen idegenben, szintén 17 órakor. 
A meccs összefoglalóját itt is megtudjátok nézni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése