2019. május 6., hétfő

Egyre többet elnéznek neki


A cím már mindent elárul, köztük azt is, hogy egyre nagyobb görény, mert egyre több mindent megengednek neki az idióta bírók. Húsvétkor volt egy kattanása, azóta csak hülyébb, és én meg azóta egyre jobban gyűlölöm. Mivel húsvétkor megvolt már a jegyünk, így elmentünk, de, ha később vettük volna meg, lehet visszaléptem volna a meccstől. És bár a meccs után mindig kedvet kapok ahhoz, hogy menjek egy másikra, még a nagy gyűlölet ellenére is, de ez hamar elmúlik és utána már nem annyira ragaszkodom, hogy menjek meccsre. Linz után nagyon akartam menni minél több meccsre, akkor még nem gyűlöltem ennyire, aztán húsvét után már telibe szarta, gyűlöltem és nem nagyon érdekelt. A tegnapi nap se nagy lelkesedéssel indult, hanem kissé kedvetlenül, mármint úgy értve, hogy tényként kezeltem, hogy megyünk a meccsre, örültem azért a kimozdulásnak, de úgy fogtam fel, mintha csak egy sima kirándulásra mentünk volna minden izgalom nélkül. Nem voltam annyira izgatott, mint a linzi meccs előtt, olyan volt, mintha nem is a mániám meccsére mennék, hanem egy érdektelen meccsre, ahol nincs mániám. Ezen a meccsen nagyon szemét volt.


Fél négy után már a stadionban voltunk, kezdők még nem voltak kirakva. Mondjuk már kicsit izgultam azon, hogy kezdő legyen, ha már kijöttem (úgyis tudtam, hogy az lesz, főleg, mert múlt héten csak pados volt, de azért jobb biztosra menni). Otthon teljesen érdektelenül várom a kezdőket, sokszor már az van, hogy inkább jobban örülnék, ha padon kezdene. 
Persze, hogy kezdő volt, sokkal nagyobb az esélye, mint tavaly és ez már elég sok mindent elmond, mert tavaly is 90% volt, most ez felemelkedett 99%-ra. 
Az időjárás katasztrófa volt, felért egy decemberi nappal, annyi különbséggel, hogy nem volt még sötét, decemberben meg már 4-kor elkezd sötétedni. Meg még az a különbség, hogy a fákon már ki vannak fejlődve a levelek, decemberre meg már lehullik az egész, bár a stadionban nincsenek fák. Ömlött az eső, de a meccs végére már elállt. Szerencsére fedett volt a stadion, így csak a játékosok, a bírók, az edzők, illetve a pálya szélén álló biztonsági őrök áztak. 

Jött a bemelegítés, előttünk melegítettek. Direkt így vettem jegyet, hogy a vendégszektor oldalára, de azért még beljebb legyen, ne annyira a szélen. Csináltam egy videót, ahol kicicáztatja magát bemelegítés közben.


Itt még cuki is, pedig ritkán mondok róla ilyet. Bemelegítésnél legalább megőrizte a régi énjét, de amiket a meccseken csinál, az már felháborító és nem csak számomra. Itt még legalább cukin kicicáztatja magát, meccsen meg csak alibizik. Már a bemelegítés közben eltaknyolt.


Már bemelegítésnél hulla fáradt volt, ami meg már nem meglepő, egyre kevesebbet és egyre szarabbul alszik. Nem fogja sokáig ezt bírni, de jobb is, mert ezt a szánalmas görénykedést a következő szezonban már nem csinálhatja, mert egyre csak elfajul. Valakinek meg kell állítania ezt a kis dögöt, és az az új edző lesz. Nem fogja tűrni, akkora pofonokat fog neki lekeverni és még a csapatból is kihagyja, akkor meg majd lehet hisztizni.
Összevissza köpködött szokásához híven, emiatt ismét egy hatalmas pofont érdemelt volna. Meg kéne tanulnia viselkedni és azt, hogy hol a helye, le kell szállnia a földre, mert nagyon nem ott van.


Szörnyen néz ki, mint egy nagypapa. Szégyen, hogy 21 évesen olyan ráncos, mint egy 40 éves. Agyon kéne már csapkodni, mert tehet róla, hogy így néz ki. És még Rosicky volt elnevezve mindenféle öreg néni múmiájának, pedig ő már nem 20 éves volt, érthető, hogy voltak ráncai. Ezt a kis dögöt kéne úgy nevezni, ő még hasonlít is ezekre a dolgokra.

Térjünk rá a meccsre.


Az első félidőben felháborítóan viselkedett és akkor játszott a mi oldalunkon. Egyfolytában felrúgta az ellenfelet, meg összevissza lökdöste őket és a bíró szinte egyiket se fújta le. Volt olyan eset, amit szintén nem fújt le, majd elvette tőle azonnal az ellenfél, s mivel nem fújta le, ezért úgy érezte, hogy ő megteheti. Erősen odarúgott az ellenfélnek becsúszva, ami már szándékosnak tűnt a többi felrúgásával ellentétben. Ezt se fújta le, ment tovább.


Volt olyan, hogy Stefan passzolt neki, de ez a kis barom nem tudta átvenni, akkora balfasz, helyette eltaknyol. Nagyon sokat taknyolgatott most is, és neki nem kell esős fű, ő szárazon is taknyol. Természetesen az ellenfélnél kötött ki most, mint szokott, amikor ilyeneket csinál.
Ezen kívül járt a nagy pofája, miközben csak alibizett, ordítozott mindenkivel, meg okoskodott, illetve megakarta mondani, ki, hová menjen. Természetesen nem hallgattak rá. 


Látjátok? Itt is csak sétálgat, miközben megy a játék. Egyre többször csinál ilyet húsvét óta. Alibizés megy csak, ezek mellett ritka szabálytalan játékos, már annyira, hogy akárhányszor hozzá került a labda, az egész stadion lehurrogta meg kifütyülte. Utálta már az egész nézőtér, leszámítva a vendégszektort, akik nem voltak sokan. Már az ellenfél is arra ment, hogy odarúgjanak neki, mindketten megkapták érte a sárgát, és a nézők ezen is háborogtak, teljesen jogosan. Látták, hogy ennek a dögnek minden el van nézve, ahogy az ellenfél is. Agyon kellett volna ott taposni, amelyik ellenfél megcsinálja, annak gratulálni fogok, illetve dicséret is fog érte járni. Csak senki nem ilyen bátor sajnos, meg nem vállalnak be eltiltásokat egy ilyen idióta miatt. Esetleg a meccs után az öltözőben megtehetik, csak azt sajnos nem fogjuk látni, ha csak valaki fel nem veszi és felrakja. 


Már azon is háborog, ha az ellenfélnek van bedobás, és nem egyszer, nem kétszer, hanem minden alkalommal. Ilyet régebben nem csinált, ilyen szarságokon nem idegeskedett, de most már igen, mert egyre kattantabb. Ott helyben kellett volna pofán baszni, valaki megtehetné már, meg kell tanítani, hol a helye, mert nagyon sokat megenged már magának. 
Nem láttam tőle egyáltalán kicicáztatást, ami egyébként nála a lelkesedés, meg a küzdés jele. Ilyet ő nem csinál már, mert egyrészt hulla fáradt, másrészt, inkább okoskodik és másra hárítja a feladatokat, csak neki ne kelljen megmozdulnia. Rengetegen sétált. Idióta kis seggfej, nem csoda, hogy csak gyülemlik iránta a gyűlöletem. 


Itt mintha várná a faszt a szájába, de garantálom, hogy megfogja kapni, ráadásul a sajátját. Le kéne már vágni, úgy be van már rohadva és mehet a szájába. Nem tudok már sajnos jókat írni róla, annyira eláraszt már a gyűlölet.

A második félidőben átköltözött a másik oldalra, de a szurkolók továbbra is utálták. Nem volt akkora dög, mint az első félidőben, de bőven elmondható ez róla a második félidőben is.


Sajnos továbbra sem tudok olyat írni, hogy kicicáztatta magát, meg társait. Egyedül az eltaknyolás az, ami még megmaradt, mivel az nem a hajtás része, hanem a balfaszságáé és az meg csak úgy nem tud eltűnni. Most nem láttam azt a kifáradást, mint Linzben, amikor még a tüdejét is kiköpte, annyira ki volt már készülve, ugyanez tavaly a Rapid ellen. Ez a meleggel és a napsütéssel lehet összefüggésben, mert csak az olyan meccseken fullad ki. Most is hulla fáradt volt, de nem volt ez a szenvedés. Tehát őt augusztusban nagyon sokat kell játszatni, hogy még jobban szenvedjen. Egészen szeptember végéig nyomatni, akár október első feléig. A legszenvedősebb meccse Mattersburgban volt augusztus 4-én, tűző nap és 35 fok, akkor már a közvetítésben is nagyon átjött a szenvedése. Persze, a többiek is, de ők közel sem annyira. Aztán majd a téli hónapokban pihentetni, és áprilistól újra játszatni. 


Az ellenfél vette át a vezetést, aminek nagyon örültem, bár nem annyira, mert úgyis tudtam, hogy meglesz fordítva. Azért mégis reménykedtem, mert elméleteim szerint jövő héten lettek volna bajnokok és lett volna az ünneplés, ugye, hogy hazai pályán legyen, mint tavaly, és, hogy ezt már megbundázták. Ez nem jött össze, mert nem sokára a kis dög kiegyenlített, de közel sem küzdött meg a góljáért, mint novemberben. Ja, még annyi, hogy nem Patrick volt a kapuban, így az ünneplése sem volt olyan ocsmány és gusztustalan, mint ősszel. Mert az egyértelműen Patricknak szólt akkor, mindenáron gólt akart neki rúgni. Lehet fogadtak, a dedósoknál ez nem meglepő. És akkor görénykedett vele egyet, kicsúfolta, ráadásul ilyen ocsmány módon. Akkor is pofán kellett volna csapni, nagyon sokat képzel már magáról. Szépen a segge alá rakták a labdát, ami egyébként az ő feladata lenne, így sikerült egyből rárúgnia és a kapus olyan közelről már nem tudta védeni. Hát ez lenne a nagy gólja, nagy alibizésből született ez is. Egész végig csak az alibi ment, semmi küzdés, meg hajtás, csak a nagy pofázás. Már az ellenfélnek is magyarázni kezdett, mert tudta, hogy büntetlenül megteheti, míg más megkapja a sárgát, bármilyen pofázásért már.


Összefoglaló a meccsről, benne lesz a szánalmas kis gólja is, mert ez már az, semmit se tett ért, csak épp ott volt, majd a végén egy rövidke nyilatkozat tőle, de ennél hosszabbak is vannak, azokat majd később linkelem be. Az Austria Wien gólját az egyik Patrick ivadék rúgta.


Aztán olyat tett, amit eddig soha és pozitívnak mondható. Összeütközött az ellenféllel, aki lent maradt vele ellentétben, mert ő egyből pattant is fel. Erre felsegíti, ami amúgy nem a szokása, akkor sem, ha a csapattársa fetreng. Ja és elfelejtettem írni, hogy még a meccs elején megtapsolta azt is, hogy a csapattársa kirúgta, meg azt, amikor elrontották. Na meg folyamatosan egész meccsen ment az ellenfél csúfolása, ha azok elrontották, ő már tapsolt. De, ha ő bassza el, már fel van háborodva, ráadásul a felelősséget az ellenfélre hárítja. Véletlenül se ismerné el, hogy ő baszta el. Meg, mikor róla megy ki, azt se ismeri el, és megy a hiszti, ha az ellenfél dob be. 


Volt olyan is, hogy repült a labda, ő és az egyik ellenfél felugrottak, hogy belefejeljenek, és persze, hogy ez a kis dög eltaknyol, és az ellenfél meg röhögve elfejeli előle. Nem a felsoroltak voltak az összes taknyolásai, minden szarért már eltaknyolt, mert egy kis balfasz, akinek csak a pofája nagy, de a tudása kicsi. Meg egy csomószor elrúgták előle, meg természetesen el is vették, mert még egy labdát se tud megtartani.
Egyszer volt az, hogy az ellenfél miatta taknyolt el, de ez nagyon ritka. Mindenáron megakarta tartani a labdát már úgy a második félidő második felében, de legtöbbször az lett a vége, hogy vagy felrúgták, vagy elvették tőle.


Nem csak kétszer rúgták, csak ketten kaptak miatta sárgát, azok voltak durvábbak. A második esetnél kicsit sokáig maradt lent és apám megint elkezdett aggódni, hogy megsérült, mert még nem ismeri annyira, hogy tudja azt, hogy nem sérül bele még abba se, ha ledarálják. Az ellenfél megkapta a sárgát, a szurkolók háborogtak és akárhányszor felrúgták ezt a kis dögöt, mindenki tapsolt. A kis dög ott ült és szenvedett kicsit, egyik csapattársa odament hozzá, hogy megkérdezze, minden rendben van, közben az ellenfélnek is a fasza ki volt már ezzel a kis idiótával, szóvá is tette a bírónál, hogy miért, de persze nem hisztizett akkorát, mint ez a kis senkiházi szokta, de teljesen jogos volt. Ennek a kis nyomoroncnak mindent megengednek, ha mások csinálják ugyanazt, azt már nem nézik el. Persze, hogy nagy volt a felháborodás, ezen a meccsen több mindent megtehetett, mint az eddigieken, pedig az eddigi meccseken is sok minden meg volt neki engedve.


Majd Wolf megfordítja a meccset, ezzel bajnokok ezek a kis bundás idióták. Nagyon elegem van már ebből az egészből, de nem tudok megszabadulni tőle. Jön az ünneplés.


Lehet, ez még gólöröm, de lehet, hogy már a meccs lefújása után történt. Lényegtelen. Inkább az, hogy ez a kis idióta mi jogon ordít bele a másik fülébe, aztán, ha kiszakad a dobhártyája, ő lesz a felelős érte és kártérítést kell fizetnie. Gondolkodjon már. Ne a másik fülébe ordítson, senki nem csinálja ezt. Ott helyben, akinek a fülébe ordít, annak azonnal le kellett volna ütni és rugdosnia a földön. Ezt érdemelné már. 


Ritka gusztustalanul viselkedett ennél az ünneplésnél is. Egész végig Albert Vallcinak puncsolt, a többiek most le voltak szarva, még Stefan is, az instázásain is meglátszik. Senkinek se lájkolt. Az egyik szurkoló a vendégszektorban elkérte a mezét, ez a kis csicska persze, odaadta neki, mert miért ne, úgysem kell az már neki. A gyereknek meg nagy öröm. Feltételezem, hogy gyerek, mert ők még nem látják, hogy milyen valójában ez a kis idióta, addig hagy örüljön. A felnőttek meg inkább Dabbur, Szoboszlai, Gulbradsen és társai mezére hajtanak. Sőt, mögöttem valaki folyamatosan kiabált Dabburnak, hogy jöjjön már, de nem jött. Helyette a kis dög a vendégszektor felé, de akik mellettem voltak, azok közül senki se volt rá kíváncsi, leginkább felnőttek voltak ott. Egyik se hívta oda, csak Dabburnak kiabáltak, de ott se mindenki, csak páran.


Itt is hátul ugrál, mint mindig. A pályán lévő ünnepléseken látszik, hogy nagyon örül, és élőben még jobban átérződik ez, mint tévében.


Ez már legalja, ahogy ez kinéz. Mekkora ráncok vannak már a szemei alatt, pont, mint Rosickynek, aki majdnem az apja lehetne már. És ráncosabb, mint Stefan, aki idősebb nála, 27 éves, tehát nem csak egy évvel. Mégis ő néz ki fiatalabbnak a kis dög mellett. A kis idióta olyan, mint egy berohadt öreg néni múmiája (és nem Rosicky az). Ráadásul a fogai is gusztustalanok, és sárgák is. Tavaly nem voltak ennyire sárga fogai, biztos elkezdett cigizni is, mert Laura rászoktatta, és ez a kis idióta nem tudott már ellenállni. Undorító. A húgai fogai pont ugyanígy néznek ki, pont olyan sárgák is mindkettőjüknek.


Itt jól látszik, hogy teljesen egyforma a fogsoruk, és most már a szín is ugyanolyan. A csaj is kinéz vagy negyven évesnek, szánalmas.


Itt épp azt lesi, hol van Albert Vallci, mert akárhányszor elkerült mellőle, már ment is utána, mint egy kiskutya és puncsolt, amennyire csak tudott. 


Itt össze van zavarodva, azt sem tudja, hogy merre menjen. Ez azért lehetett, mert Albert eltűnt, vagyis ő nem látta éppen, és kereste összevissza és mikor előkerült, már ment is puncsolni. Úgy tűnik, Albert még meghallgatja, lehet ő is adja alá a lovat, amit a többiek már nem tesznek meg. 


Itt is végig Albertnek puncsol. Már azt sem tudja, mit kezdjen magával és, hogy puncsoljon. Annyira elegem van már belőle, hogy ez nem igaz.


Nagyon gagyi az idei bajnokos póló, a tavalyi ezerszer jobb volt, és az még cuki is volt, a kis kezecskével. Ezen meg csak egy hatos van és semmi más. A színhez hűek maradtak (mert volt már kék is valamelyik évben).







Ja, meg az edzőket ölelgette még Alberten kívül.

Ez a lelkesedése az ünneplés iránt az öltözőben már kihalt, a buszon meg még jobban. Volt pár öltözős videó is, illetve élő videók, amiket sajnos nem tudtam lementeni. A közös képek többségén nem is szerepelt, csak egy képen, ami már nagy szó tőle.


Itt is milyen fejet vág, mennyire mereven állt már be. Jó lenne már agyon taposni, mert ez már az irritáláson is túl tesz, meg ez az ocsmány, görény viselkedés, ami egyre rosszabb már. Miért nem csapja már agyon valaki? És nem hiszem, hogy a csapattársai zavarják el a képekről, inkább ő húzódik ki alóla, még akkor is, ha valaki odahívja. És még csodálkozik, hogy ki van utálva? Csak magának köszönheti, meg a kis szánalmas puncsolásainak. Most is a gyűlölet beszél belőlem, valójában mind a két fél hibás, ha kirekesztés történik, esetleg más, mint a többiek, az ő esetében inkább az utóbbi a valószínű, és a görény viselkedése is már ebből fakadhat. 


Itt is ünnepelnek a többiek, ő meg ott mellettük elvonul semmit se csinálva. Szánalmas nagyon, sok lehet ez már neki, hiába szeret ünnepelni, ha ez már sok az ő gyenge idegrendszerének. 
A következő élő adásban volt, így nem tudtam lementeni és feltenni ide. Az volt benne, hogy körbeállva ünnepeltek és énekeltek, középen volt egy asztal, az edző, illetve pár játékos az asztalon ugrálnak külön-külön egymást követve. Stefan is ugrált az asztalon, közben a többiek dobálták őket ruhadarabokkal. Természetesen ez a kis dög ebben nem vett részt, hanem halványan ugrált és énekelt ő is, néha szünetet tartott. Amikor Stefan az asztalon tombolt, pont ráfordították a telefont és az látszott, mennyire megszeppen, illetve megdöbben ezen, mint, aki megijed ettől. Teljesen tele lehetett a gatyája, mondom, hogy sok már neki, elég neki bőven a pályán lévő ünneplés, abban még aktívabb, mivel az a legelső, ezt követi az öltözős buli, majd a buszos, ha idegenben vannak. 
Az élő adás elején még az volt, hogy nyomta a kis buzi telefont, miközben a többiek ünnepeltek és látszott, hogy az instát nyomja, hogy végrehajthassa a kis szánalmas lájkolásait, teljesen függő már. Tavaly nem vette elő ekkor a telefont.
Van egy buszos videó is.


Éneklés közben nyomja a kis buzi telefont és arra is figyel, közben a többiek ott lelkesen énekelnek. Ott mögötte valaki szintén a telefont nyomja, de mellette az szóljon, hogy nem közöttük ül. Ez a kis senkiházi mi a faszért ül folyton a nagyszájúak között, mikor, ha már valaki hangosabb vagy durvább lesz, mármint az ünneplése, akkor ő már összerezzen? Mi a fenének kell megfelelnie nekik? Mi a faszért kell puncsolgatnia? Közben meg ő neki is egy nagy szenvedés állandóan erre figyelni, hogy megfeleljen és puncsoljon, a háta közepére se kívánja őket. Lehet Albert miatt, mert ő ahhoz a klikkhez tartozik inkább, de amikor ő még nem volt ott, ment akkor is a puncs. 

Nézzük a nyilatkozatokat, két linkkel tartozom. Laolás mindkettő, de a nyilatkozatok nincsenek letiltva, csak az összefoglalók, tehát elindul. 




Ritka ocsmányul néz ki a videóban, hatalmas karikák a szemei alatt és iszonyat ráncos. Szégyenlem magam, amiért akkor Rosickyre mindenfélét mondtam, közben azok erre a kis dögre igazak. 


Mint valami hulla, szégyen így kinézni 21 évesen, még egy 40 éves is fiatalabbnak tűnik mellette és ettől csak a gyomrom fordul fel még jobban. 


Van még pofája ezt csinálni, észre se veszi, mert szinten minden nyilatkozatnál ezt csinálja. Széjjel kellett volna ütni, undorító kis mocskos féreg, jobban gyűlölöm, mint eddig. Nem szabad olyankor meccsre menni, amikor nagy bennem a gyűlölet iránta, de már meg volt a jegy. És csak fokozta a gyűlöletet. Mikor Linzbe mentem, nem volt ekkora gyűlölet, de ez a mostani még az őszi gyűlöletemen is túltesz. De akkor legalább tudtam mániát váltani, a mániás érzések oda vándoroltak el, úgy valamivel könnyebb volt elviselni ezt a kis idióta dögöt. 


Nagyon durva. És persze, mondta a kis szarságait, ezt nézzétek. Az ünneplésről nyilatkozta ezt a hülyeséget. 

"Nincs megtiltva az alkohol, ha épp olyan nap, amikor megengedhetem magamnak. De kevés olyan nap van egy évben, amikor megtehetem, hogy iszom. Az osztrák léthez is hozzátartozik az ivás"

Idióta kis seggfej. Emlékszem, tavaly meg azt nyilatkozta, hogy ő nem fog inni, mivel szerdán kupa döntő lesz. Akkor még nem hittem el, mert nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire különbözik a többiektől, de most már tudom, hogy komolyan gondolta. De vajon volt benne annyi önuralom, hogy ellenálljon neki, miközben mellette mindenki iszik. Hát kétlem, aztán mehet ez az idióta duma. Nincs benne annyi, nem bírta ki, aztán meg lelkiismeret furdalása volt és gyötörte magát, minek ivott. 
Ez az osztrákozás meg úgy hangzott, mintha csak azért inna, hogy megfeleljen másoknak. Nem áll tőle ez messze (és már megint képbe jön a Mérleg, már magyarázni se kell, mert annyira alap ez már).

Most meg már túl vannak a kupa döntőn, bajnokok lettek, nincs hétközi meccs, így megengedhette magának lelkiismeret furdalás nélkül. Jól be is baszott biztosan, mert hiába mondta tavaly azt is, hogy csak mértékkel, önuralma már nincs, ez a meccseken is meglátszik. Aztán meg marcangolja magát, miért baszott be (Hát, mert a többiek is - mondja. De nem szabadott volna akkor sem - teszi hozzá, és egy nap elmegy ezzel a önmarcangolással. Meg is érdemli). 
Egész héten a vasárnapi meccsről beszélt, azaz a tegnapiról, ezen kattogott az agya egész nap, és persze, hogy emiatt se tudott rendesen aludni, a másik ok meg Laura, az ő bulijaira meg nem tud nemet mondani. Aztán megint gyötri magát, így szinte nulla az, amennyit alszik. 

Egész élete azzal telik, hogy arra törekszik, hogy bizonyos embereknek megfeleljen, közben meg a szurkolóknak is lehet azért ad külön autogramokat, amikor a többiek már nem, hogy ők is jókat gondoljanak róla, közben meg a fasza ki van az emberekkel. Ilyen áron inkább nem kell tőle semmi, ki is kéne dobnom, amit tavaly kaptam (csak sajnálom, mert azon nem csak az övé van rajta, de ők már nem is Salzburg játékosok). Menjen és zárja be magát a szobába, ahol nincsenek emberek és nincs hangzavar se. Annyira látszik már egy idő után, hogy sok ez neki.

Salzburgba visszaérve még diszkó várt rájuk (páran feltették, de ő egyik videóba se lóg bele, de nyilván nem engedték haza, nem mintha szólt volna, hisz meg kell felelni). Elege volt az egész, de maradt és ivott, mert a többiek is azt csinálják és ezt kötelezőnek gondolja. És maradt természetesen végig, mert, ha ő az, aki először távozik, akkor csak rosszat gondolnak róla és őt ez zavarja. 

Aztán meg reggel 10-kor már edzés, elég jó szervezés, a buli utáni napra szabadnapot kellene adni, vagy maximum délutáni edzést csinálni. Helyette kedden, azaz holnap lesz szabadnap. 

Akkor vázoljuk fel, mik történhetnek a jövőben. Ugye Marco Rose elmegy, jön az új edző. Ez a kis dög sokáig már nem csinálhatja ezt büntetlenül, mert ez már most egyre jobban el van fajulva, és ennél csak rosszabb lehet. Az új edző nem fogja sokáig tűrni, ki fogja csapni a kezdőből, ez a kis dög meg majd hisztizni fog, na, akkor repül a lelátóra. Ez lesz majd az őszi szezonban, mivel hiába vinné Marco Rose, ha ő nem akar menni, már pedig az jön le, de inkább csak annyi, hogy a Lipcsébe nem akar (szerintem máshová se).
Ennek az oka az, hogy más csapatok többször kikapnak és kevesebbszer bajnokok, sztárcsapatokra meg nincs esélye, ezt ő is tudja. Míg más arra törekszik, hogy erősebb bajnokságba menjen, többségének a német bajnokság a cél, akik Ausztriából mennek, a Salzburgból a testvércsapatba igazol a többsége, azaz a Lipcsébe. Ott már erősebb bajnokságban szerepelhetnek, tehát léptek egyet előre, mindenki erre vágyik, kivéve a kis dög, akinek csak az lebeg a szeme előtt, hogy minden évben bajnokságot nyernek, szinte minden meccset megnyernek, Európa Ligában ott lehetnek, a Bajnokok Ligája se álom már. Tehát ezáltal nem érdekli, hogy felfele lépegessen, mint mások, hanem marad a kis gagyi osztrák bajnokságban, ahol már minden el van dőlve. Ő benne már ez is stresszt okoz, nem még az, ahol nehezebben dőlnek el a meccsek, összeroppanna, főleg, ha több vereség is van közötte, már pedig olyan csapatba lenne esélye igazolni Németországban. 
Ott tartottunk, hogy az edző kipaterolja a kezdőből a lelátóra. Jön a január, a téli átigazolás, kurva kevés meccsel a háta mögött, Rose meg továbbra is hívná magához, akkor nagy nehezen elfogadja, mikor már az lesz a cél, hogy egyáltalán játszhasson. Átigazol, majd jönnek sorba a vereségek, minden egyes meccs után bőgés, meg hiszti. A német bírók meg már nem fogják eltűrni a kis szarságokat, begyűjti a kis sárga lapokat, megkapja élete első piros lapját, összeroppan még jobban. Utána meg már mehet oda, ahová akar.... ezt érdemelné már, nagy pofon lenne ez neki, de erre szüksége van, hogy tudja, hol a helye és mi az élet. Mert nem tudja. Na, az teszi majd felnőtté, mert most még csak egy óvodás kisgyerek 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése