2019. május 16., csütörtök

Kevesebb meccs, több majomkodás

Egyre szánalmasabb és gusztustalanabb, amit ez a csapat művel. Nem csak, hogy kevesebb volt a meccsek száma, de ez mellett a majomkodások száma megnövekedett. Na nézzük. Tavaly ugye továbbjutottak az Európa Ligában, egészen az elődöntőig, most meg már a nyolcaddöntőben elhasaltak márciusban. Ez mínusz négy meccs kiesést jelent, mert ugye van utána még a negyeddöntő, oda-visszavágós rendszerben ez két meccs, meg az elődöntő, az megint két meccs. De ez még nem minden, most jön a legnevetségesebb része, amit már teljes gyomorgörccsel írok le. 

Selejtező nélkül már ott vannak a Bajnokok Ligája csoportkörében, ami szeptemberben indul. Nem Európa Liga, jól látjátok, hogy Bajnokok Ligáját írtam. Míg az elődöntős Ajaxnak selejteznie kell, mint holland bajnok. Most erre mondjatok valamit! Nem tudom már idegekkel ezt eltűrni. És még van képe valakinek azt mondani, hogy ez nem bunda? Ugyan már, álomvilágban élnek! Ez megint csak négy meccs kiesést jelent a tavalyihoz képest, mert akkor még kellett selejtezniük, lehet, akkor még eszükbe se jutott, hogy ezt is meg kéne bundázni, most meg már pofátlanul mindent, amit csak megbundázhatnak, ameddig elér a határaik és ez egyre szélesebb lesz az évek során, amíg el nem jutnak addig, hogy a BL győzelmet is megvásárolják. Az már a legalja lenne, de azt talán nem merik, mert kicsit se lenne feltűnő.

Ez meg még több majomkodást okozott a csapatnak, de még van egy pluszban. Ez a hónap a felsőfokú majomkodásról szól, nagyon gyomorforgató az egész hónap, nem csak az időjárás miatt, hanem ez miatt is, ami még gusztustalanabb. Hányingerem van már az egész hónaptól és még a fele hátra van. 
Tavaly a kupadöntőt elbukták, így azt nem ünnepelhették meg, mínusz egy majomkodás. Két egymást követő évben viszont már lehetetlen, hogy elveszítsék, nem is engedték volna. Persze, hogy megnyerték, ez volt május 1-én, az első majomkodás. Minden szart már megünnepelnek minden héten, amitől okádni tudnék. Még egy hét se telt el és 5-én jött az újabb ünneplés, ugyanis ekkor lettek hivatalosan is bajnokok. Folytatódott a nagy majomkodás. Egy héttel később, 12-én véglegesen betudták a Bajnokok Ligája csoportkörét, így azt kellett megünnepelni. Ezért se ekkorra rakták a bajnokság megünneplését, pedig eredeti tervek szerint az ekkor lett volna, de hát előre kellett kicsit hozni, hogy a majomkodások száma több legyen. Mert, ha egyszerre ment volna a kettő, az csak egy majomkodást ért volna, mert ugye ugyanazon a napon történt volna, így egy majomkodással kevesebb. De ez jól meg van már tervezve és minél több ilyen ocsmány majomkodás, annál jobb és a cél is ez. De ez még nem minden, a bajnokságot ugyanis minden évben kétszer kell megünnepelni, egyszer, amikor hivatalossá válik, majd az utolsó hazai meccsen egy még nagyobb majomkodással, ami már felér egy cirkuszi parádéval is. Véletlenül se történhetne meg, hogy ott válik hivatalossá, hisz akkor egy majomkodással szegényebbek lennének. Nem tűrnék azt. Még hátra van a nagy majomparádé május 26-án, amikor sík ideg leszek ettől az ocsmányságtól. Egyszerűen hányingerkeltő az egész. Az arcuk meg még nagyobb lesz, ennek a kis hülyének meg még többet megengednek, így ő is elfajul, csak rosszabb irányba, mint a többiek. Ez már rég nem az a csapat, amivel 2018. márciusában elkezdtem foglalkozni, a változás az új szezon elején érződött, ősszel csak felerősödött. Teljes keretcsere meg természetesen nem volt, csak pár ember ment el, a többsége maradt, és néhány új ember. Ez nem ok a teljes kifordulásra. Ugyanez elmondható a kis dögről, ő se az az ember, aki egy évvel ezelőtt volt, viszont két éve még másabb volt és ő meg ugye egyre jobban süllyed lefelé. Június közepétől meg egy kis nyugalom jön majd, mikor nem lesznek meccsek, de a kis dög az instázásokkal nem fog leállni.

Tegnap volt egy nevetséges videó a csapat oldalán és annyira röhejesek már, hogy reggel facebookon még beharangozták, hogy ott is élő adásban lesznek, ez estére már eltűnt, és csak az oldalon volt elérhető a stream. Ennek az az oka, hogy ugye ezt utólag sehová se teszik fel és facebookon visszanézhetőek ezek, ezt viszont nem akarták. Tehát, aki nem volt otthon, az így járt, nem tudja visszanézni. A salzburgos csoportban egy büdös szót nem írtak erről, lehet, hogy kevesen nézték, illetve kevesen mentek el. 


Ocsmány bokavillantó nadrág 7 fokban. Remélem lefagyott kint. Szánalmas, hogy ilyet képes felvenni, ráadásul fel is van hajtva és zokni meg nincs rajta, hagy lógjon ki a bokája. Stankovic és Leitgeb, illetve a másik két ember normálisan fel vannak öltözve. Nincs felhajtva a nadrágjuk, a bokájuk nem lóg ki, mert zokni van rajtuk, de a nadrág amúgy is takarja. Ráadásul esős időben fehér cipő, remélem tiszta sár lett, nevetséges. 

Na szóval ezt az élő videót valahogy így kell elképzelni, csináltam képeket közben, mert gondoltam, hogy sehová se fog ez felkerülni és legalább legyenek képek. Ez a kis dög halálra unta magát és bár folyamatosan nem mutatták így, de azért volt benne részünk. Idióta mozdulatokat csinált, mint, amilyeneket szokott. A fejét ide-oda forgatta, amikor más beszélt, elkezdett valamit piszkálni a nadrágján, majd játszott is valamivel. A fejét fogyatékos módra, ahogy szokta, egyszer az egyik oldalra döntötte, majd utána a másik oldalra. Valahogy így képzeljétek el:


Ezt nem egyszer láthattuk tőle, ez már a szokásává vált, akár meccs vagy edzés közben is szokta csinálni teljesen spontán. Volt már olyan is, hogy ugyanígy oldalra döntötte a vállára, de a kezével meg átkarolta, szánalmas kis idióta. Ez meg meccs előtt volt a játékoskijáróban és csak azért hagyta abba, mert indulni kellett. 

A téma a szezon volt, meg, hogy Bajnokok Ligája szereplők, illetve a csapat címere felé került egy csillag. Erről is szó esett. Halál unalmas volt az egész. 


Mi ez a száj? Mint valami felfújt kacsaszáj, amilyen a picsáinak van. Biztos őket is utánozni akarja már, nem csak a kis buzikat. 
Természetesen ennél a kis idiótánál megint be volt akadva a lemez, ismét az ünnepléssel jön, mint, aki alig várja a nagy majomparádét, szóba jött a sör. Meg, hogy ez milyen különleges alkalom? Komolyan, eldobom az agyam, mi a különleges egy olyanban, ami minden évben megismétlődik, ráadásul mindig ugyanúgy. Ez lenne a különleges? Ja, nem, utálja az egészet, mert annyira látszik rajta, hogy sok neki már egy idő után. Csak ezeket tudja mondani, semmi újdonság nincs a tarsolyában, nem tud megújulni. Halál unalmas. Mindig ugyanazok és mégis őt hívják, és nem egy olyat, aki tudnak valami normálisat is mondani, és nem csak ezt. Leitgeb és Stankovic a szezonról beszéltek, meg a Bajnokok Ligájáról, tehát nem tértek el a témától, és nincs beakadva a lemez. 

Mivel nagyon be volt már akadva a lemez, a riporternek muszáj volt kérdeznie a Bajnokok Ligájáról, hogy hozzászóljon a témához is, különben csak ezt a hülye ünneplést, meg a sört mondaná, közben meg a háta közepére se kívánja az egészet, a pályás ünneplés után már húzna haza a picsába, de hát meg kell felelni, így ő az utolsó, aki elhagyja a majomparádé helyszínét. Hagy lássa mindenki, mennyire élvezi és mekkora bulizós csávó. Az ivadékoknak is ezt kell mutatnia. 


Mint az öreg néni szétszaggatott múmiája és még Rosicky volt elnevezve ezeknek, aki fiatalosabb ennél a kis dögnél. Szánalmas.

Hiába faggatta a riporter a főtémáról, ez a kis hülye mindig valahogy visszakanyarodott az ünneplésre. Folyamatosan ismétlődik nála minden, ugyanazokat tudja csak mondani, hiába terelik el, egyszerűen mindig visszatér arra, ami a fejében van és csak ezek a beakadt lemezek vannak ott. Elkezdi, most nem kell idegeskedni a Bajnokok Ligája miatt, inkább élvezni kell az ünneplést. Szánalmas, most meg a fordítottját mondja, amit eddig, amikor az ünneplés közepén a következő meccsen járt az agya. Szeptember még messze van, de neki az a szokása, hogy előre idegeskedik a dolgokon. Biztos most az ivadékok is a fejében vannak és azt gondolja, hogy nézik (közben le se szarják az egészet), tehát azt kell mondania, hogy imádja a bulit, hogy az ivadékok jó véleménnyel legyenek róla. Tét meccs meg most már nincs, így az már nem lepi el az agyát. Nagyjából ennyi, ami fontos és lényeges.


Mint valami öreg néni, szó szerint, komolyan mondom, hogy elhányom magam tőle.


Természetesen a rángatózásai most is megvoltak, különösen a szeme volt az, ami ide-oda cikázott, na meg a feje is a vállai mellett. Látszott, hogy zavarban volt, bár, amikor beszélt, a kezét nem mutatták, de valószínű, hogy azokat csinálta, mint az egyik márciusi videóban, amikor teljes teste látható volt a beszéde alatt. 


Időnként elkezdett magában mosolyogni, amikor a többieknek eszükbe se jutott, hogy nevessenek. Volt, hogy kitört belőle a röhögés ugyanígy. Egyáltalán nem mondtak vicceset. Amikor a többiek nevettek, akkor ő meg fapofával nézte őket. Volt olyan is, hogy míg a többiek beszéltek, időnként elnézett a fenébe, mintha lenne ott valami. De ezeket állandóan csinálja amúgy, amikor csoportos beszélgetés van. 

A csapat oldalára felkerült erről egy cikk, illetve képek is. Összefoglalva a téma lényegét, írja is, hogy ennek a kis idiótát mi foglalkoztatta igazán. Természetesen a beakadt lemezt. Fentebb már írtam róla. 







Nem lehetett egymás mellé rakni, ezért még több helyet foglal, sajnálom. Ezeken a képeken látszik, hogy ez a nadrág szarrá van már hordva, olyan kopott már az anyaga, nem feltétlenül a színre gondolom, hanem az anyagra. Biztos mindennap ez van rajta szinte, és hiába vesz újakat, ehhez ragaszkodik, az újakat meg csak akkor veszi fel, amikor ez szennyesben van.

Lauráról és Patrickról ejtenék pár szót. Laura ezt a képet posztolta múlt hétvégén. 


Látszólag semmi, egy sima, autós kép. Patrick kommentel alá egy jelet, valami jelentéktelen jelet, hogy ne legyen feltűnő, szívet meg nem mert gondolom. Laura belájkolt a kommentjét. Azonban ez Patrick autója, teljesen egyértelmű.


Az ülés teljesen ugyanaz, de vannak még részletek az autóról. Laura képén látszik a visszapillantóból, hogy a sofőr napszemüveget visel és ezen képen Patrick is ugyanolyat visel. Bár ez még semmi, mert ez egy tucat napszemüveg és a kis ivadéka is ilyet hord (lesz kép is arról).


A képek magukért beszélnek. Laura képén is ilyen az autó belseje. 


Ezzel a verdával csajozik Patrick, salzburgi rendszáma van és nem bécsi. Elég sok kurvája van, akiket megoszt a kis rohadékkal, meg a kis ivadékával. 
Ezt a képet posztolta egyik éjjel:


Mellette a főivadéka, Sandro látható. Igen, olasz neve van, ahogy a bátyának is (Fabio). Semmi közük az olaszokhoz, pedig az elején azt hittem. Ugyanis az osztrákok már a neveket is majmolják a szomszédoktól, itt az olaszokra esett a választásuk. Nem egy Luca nevű játékos van, akiknek a vezetéknevük még csak nem is olasz és semmi olasz nincs bennük. Egyszerűen már a neveket is majmolják. A Sandro meg németül Alexander lenne. Laura szinte azonnal lájkolta és kommentelt is alá, majd Patrick reagált rá egy másik jellel. 

Laura képét hátulról csinálták, tehát biztos, hogy valaki ült ott, magától nem mászik hátra a telefon és kattint egy képet. Valószínű, hogy nem a kis dög ült ott, hanem Sandro, aki a képet csinált. A visszapillantóból hátul egy üres ülés látható, tehát elképzelhető, hogy Sandro mellett nem ült senki, a kis dög meg főleg nem. Hamarabb gondolnám azt, hogy neki is volt egy kurvája, de lehet nem volt, hanem hármasban csinálták, természetesen a kis idióta háta mögött. Esetleg beleegyezett, mert nem volt más választása, mert igazán úgy együtt már nincsenek Laurával, mint előtte, hanem csak egy kis ágyasa Laurának, és Laura is neki. A kis lotyónak több ágyasa van, köztük Patrick és Sandro és még ki tudja, kik és van neki egy sorrendje, ahol a legutolsó helyet a kis csicska tölti be. Patrick nem tudom hányadik helyen lehet, elképzelhető, hogy most ő az első számú. Aztán, ha ő nem elérhető, meg Sandro se (egyik se Salzburgban játszik), akkor megy a kis döghöz, mert most nincs jobb. És ez a kis rohadék beéri ezzel, mivel nem kell senkinek, mindenkit csak elüldöz, mert egy perverz kis idióta, csak a farkára gondol, a farka irányítja őt és nem fordítva. Mondjuk a férfiak többsége egyértelműen alá van rendelve a farkuknak, Patrickék se kivételek ez alól, az ilyeneknek nincs is komoly kapcsolatuk.
A Patrick által kiposztolt képet Laura csinálhatta hétvégén. Ugye esős volt az idő már (ott is), amikor ezt kiposztolta, a képen meg jó idő volt. A hétvégén valóban olyan idő volt, ez látszik Laura képén is. A visszapillantós kép kicsit már régebbi, de az is Salzburgban készült. A kis dög Laurának azt a képét be se lájkolta. Múltkor az egyiket utólag, akkor biztos vele ment dugni és úgy volt vele, hogy ezért megérdemel egy puncsot. Nem véletlen, hogy utólag történt. Be kell érnie azzal, hogy Laurának csak a sokad számú ágyasa, még egy lány is előrébb van nála, mert Laura lányokkal is csinálja (sok leszbiségre utaló jelek vannak nála, amit más picsák nem igen csinálnak arra felé). Ha meg épp Laura nem őt választja, mármint a kis dögöt, akkor bekapcsol egy pornót, jól kiveri, vagy a picsákra veri ki, miközben kioszt egy puncsot a képükre, vagy írogat nekik olyan dolgokat, amikre legtöbb esetben nem kap választ. Mondjuk ezt ősszel csinálhatta, ezért is történt az, hogy sorban kikövette őket, míg Patrickék ezt nem tették meg. Azt lehet, hogy az ivadék picsák is kapnak üzenetet, de, ha nem is kap választ, nem követi ki őket, mert ivadékok és jó kiverni rájuk. Akiket kikövetett, na, ők nem voltak ivadékok, hanem csak simán Patrick kurvái. Ez a kis idióta akkor Patrick csajozásait akarta lemajmolni, de ő felsült velük (ezért is történtek meg a kikövetések), olyan akart lenni, mint Patrick. És vajon miért állt le ezzel? Mert nem jött össze, mert egy lúzer, nem csak a pályán. Több videó is utal arra, hogy az életben is csak a csetlés-botlás megy nála, akkor nyilván a csajoknál is, akik meg kiröhögik.

Emlékeztek még tavaly nyáron a legurós meg a medencés videóra? Mindkettőt Patrick akkori kurvája posztolta ki, az a Victoria. A leugrós videóban egy férfi hang hallatszik, aki felnevet egyet, amikor nem ugrik le és csak hintázik egyet. Úgy néz ki, az Patrick hangja lehetett és a kurvája telefonjával csinálta a videót, vagy átküldte neki, hogy kiposztolhassa. A medencés videóban női halk nevetések hallatszanak, majd elkezd sétálni a kis hülye gyerek felé, aki a videót csinálta, véletlenül belelógott a cipője, a láb mérete miatt az női láb lehetett, tehát azt a kurvája csinálta. A következő nevetséges videót már Patrick tette fel, csinált a tájról videót, aztán magára állítja a kamerát, és a kurvája mellette van, megpuszilják egymást, aztán a legvégén a kis dögre állítja egy pillanatra, aki egy napozóágyon alszik mellettük. Egy nagy lúzernek akarta beállítani, mert ő mellette a nyaralás alatt nem volt nő, míg nála igen és a csajának is merte nevezni, miközben csak a kurvája volt, az a csaj mindig más pasikkal bulizott, nem is tartott sokáig a kapcsolat. Stefanék is ott voltak a nyaraláson, ugye nekik komoly kapcsolatuk van már évek óta, de ők nem is süllyedtek le erre a szintre, amit ezek műveltek. Ők nem tettek fel ilyen idióta videókat és Patrickék hamarabb leléptek, így sajnos már senki nem csinált nevetséges videókat a kis idiótáról. 

Se Patrick, se Linzer nem igaz barátjuk egymásnak. Persze, Linzer azt hiszi, Patrick a barátja, aki csak gúnyolódik rajta, ha olyanja van, vagy, ha neki épp jobban megy ezekkel a nevetséges, gyerekes videókkal. Ő már nem hároméves szinten van, ő már eléri a 14-et agyilag. (ilyen videókat a kamaszok csinálnak, a farkuk is jobban irányítja őket, mint a felnőtteket). Ebben a kis hülye gyerekben ezek csak alacsonyabb önértékelést okoznak, tehát a megfelelési vágy erősödik benne, és elkezdi majmolni Patrickot, mert ő is olyan akar lenni, olyan lazán csajozni, sok lotyót felszedni, anélkül, hogy nevetség tárgyává válna. Nem sikerült.
Stefannal mostanában szemétkedik, az oka az lehet, hogy ő nem asszisztál ezekhez a nevetséges dolgokhoz, Patrick meg simán benne van, adja alája a lovat. Stefan nem gúnyolja ki, mert ő már felnőtt, és idősebb is, komoly kapcsolata van, vannak barátai, nem puncsol, mert nem szorul rá és még lehetne sorolni. Jobb dolga van annál, hogy Linzerről röhejes videókat csináljon, cukkolja és társai. Még a motoros videó se süllyed le ennyire, mint Patrickék videói. Azt Leni tette fel, az is egy csetlés-botlás volt és hát ő ezzel a kis döggel egyidős, de közel se olyan gyerekes. Ő se szorul puncsolásra meg ilyen faszságokra. Mondjuk Patrick se puncsol, mert megvannak a készségei ahhoz, hogy azt ne kelljen, de nevetséges dolgokat csinál. Laura hasonlóan dedós, mint ő, a 14-et ő is eléri, bár a lányok korábban érnek, de most ez nem számít. Nem véletlen, hogy neki sincs komoly kapcsolata, a pasik hamar ráunnak és kidobják, aztán lehet visszamenni Linzerhez, de ő már csak arra jó neki, hogy az ágyasa legyen. 

Sandro se lehet valami nagy csajozógép, mint Patrick, nem véletlen, hogy az ő kurváit használja. Sandro még ilyen celeb picsákat követ, azokra veri ki. Patrick olyanokat nem követ, hanem bécsi, egyetemista kurvákat többségében, akikkel kapcsolata van és lefekszik velük. Néhányat közülük Sandro is követ és a követés itt viszonozva is van, míg a celeb kurváknál nincs és azokat csak ő követi, még a képeiket is lájkolja, de ez nem jelenti, hogy azok puncsok, az csak Linzer esetében azok.

A puncsolás szót a Mérlegekre lehet inkább használni és se Patrick, se Sandro, se Laura nem Mérlegek (aszcendensük lehet, de erre jelek nincsenek). 

Megfelelési vágyról még annyit, hogy most nagyon az ivadékok felé húz, akik szintén nem a barátai, csak ő hiszi azt, próbál náluk bevágódni, ezért kapják folyamatosan a puncsokat, mondjuk előtte is így volt, de most a falusi barátait semmibe veszi, szarik a fejükre, a lányoknak se oszt puncsot és szinte egyik se műpicsa, mint az ivadék kurvák többsége. Hát igen, olyanokra nem jó kiverni, ugye? Ebből is látszik, hogy még kisfiú, mivel ő nekik jönnek be ezek a kis cafkák, és ők verik ki ilyenekre. Felnőtt férfinek a normális nő kell, nem az ilyen műpicsák. Stefan esetében érződik, neki normális barátnője van és nem mű. Konradra ugyanez igaz, bár Ines sokszor tesz ki nevetséges insta sztorikat, mint például a tükörben szelfizés, csücsörítés, és ilyenek. Ő még nem annyira felnőtt, de fiatalabb is, mint Nina (a döggel egyidős és Konrad is, de agyilag ők is többek és Patricknál is). Nina és Stefan 27 évesek és a nyáron összeházasodnak.

Húsvét óta meghülyült, amióta Laura az ágyasává vált ismét. Most már nem fogom azt mondani, hogy együtt vannak, mert ez szörnyen nevetséges, ez nem kapcsolat, tehát csak dugópajtik. Laura különben is másba szerelmes és nem Patrick, se nem Sandro azok, sőt még csak nem srác. Hanem egy lány. Nem rég szerelmes levelet írt neki és ajándékokat küldött, amit általában férfi küld a nőnek. A lány ki is tette, akit a kis dög is követ.


Még a fülbevaló elmegy, de az az L betűs ékszer nevetséges, főleg, ha ilyen szerelmes levél társul hozzá. Ez egyértelműen szerelmes levél. Olyan, mintha egy férfi küldte volna annak a nőnek, akit szeret. Laura egyik posztjával utalt arra, hogy ő szerelmes, nem sokkal a szerelmes levél posztolása előtt. 

Laurának van egy másik insta profilja.

Az url-jében szerepel a der szó, ami a németben hímnemű névelő, tehát így az url alapján simán srácnak gondolná az ember, de a profilképen egy nő van és az Laura. Van fent nála egy olyan kép a másik profilján, ami szintén akkor készült, mint ez a profilkép, a szemüveg és a ruha is stimmel, a haja meg fel volt kötve. A lánynak, akibe szerelmes, is van egy privát insta profilja, ahol szintén alig van követő, nem rég csinálta ő is. A der szócska azt jelentheti, hogy a kapcsolatban Laura az, aki a férfi szerepet betölti (szokott ilyen lenni egynemű pároknál), ő is küldi az ajándékokat meg a szerelmes leveleket. Az privát profil mindkettőjük esetében azért kell, mert ott vállalják fel a leszbi hajlamaikat, mert már nem bírnak magukkal. A lány lehet, hogy véletlenül a nyilvános profiljára tette ki, vagy már úgyis akarta, annyira nem bír magával és Laura se. Ő nem rég egy olyat tett ki, ahol fogják egymás kezét, meg is volt a lány jelölve és be volt szívezve a kézfogás. Laura meg biszex inkább, ha pasikkal is csinálja, valószínű, hogy igen, de azok csak ágyasok. 

Ezek csak elméletek, de sok jel utal, hogy így is van. Ezekből már bármit kinéz az ember, undorítóak mindannyian nagyon (leszámítva Stefanékat, ők még normálisak). Majd bekapnak valami nemi betegséget (Patrick, Sandro, Linzer, Laura meg a csaja). Esetleg Laura maradjon ott terhesen valamelyiktől, biztos, hogy egyik se fogja vállalni a felelősséget. Aztán majd tuti abortuszra fog menni, ha ez bekövetkezik. Ha tablettát szed, megeshet akkor, főleg, ha összevissza szedi, elfelejt egyet. Ha gumiznak, az se 100%-os, átszakadhat az is, esetleg lecsúszhat, főleg, ha Linzer farkára kerül, mert ő akkora balfasz, hogy az nem igaz. Nevetséges, komolyan. Ennyit erről ezekről az erkölcstelen marhákról, hányinger kerülget tőlük.
Prostira meg egyik se fizet be, legalábbis Linzer szinte biztosan nem, mondván, hogy az nem olyan. A kis dög ezekkel a dolgaival csak a szeretetet hajszolja és akarja kicsikarni a többiekből, a prosti meg nem fog olyat adni (mondjuk az ivadékok se, de jobban lehet tőlük remélni, mint egy prostitól). Meg minek az, ha ott van neki most Laura ingyen, még, ha nem is mindig, akkor pornóval meg kiveréssel megoldja (mondjuk egy hozzá hasonló ismerősömből indulok ki, mert ő ezt csinálja és prostihoz nem hajlandó menni, de Linzeren is valami hasonló érezhető).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése